Két kis magzat beszélget egy anya hasában:

- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt
is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is,
hogyan nézne ki?


- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt.
Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.

- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni. ez meg végképp
nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De
mondok én Neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a
köldökzsinór már most túlságosan rövid.

- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit
másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.

- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet
egyszerűen véget ér. Különben is az élet nem más, mint örökös
zsúfoltság a sötétben.

- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de
mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.

- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?

- Hát mindenütt, körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk.
Nélküle egyáltalán nem lennénk.

- Ezt nem hiszem! Én soha semmiféle mamát nem láttam, tehát
nyilvánvaló, hogy nincs is.

- No de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt
is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg
azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.

Gépház

Kreck