A Rainbow Gathering közösségben a fényképeket soha nem engedélyezték. Ám most Benoit Paillé betekintést nyerhetett a zárt kollektíva életébe. Ez egy olyan nomád csoport, amelynek saját hippi törvényei vannak: a szeretet, a harmónia, a béke, a szabadság és a bolygó gondozása.

Az első Rainbow Gathering (Szivárvány gyűlés) 1972-ben volt az Egyesült Államokban, azóta már a világ minden pontján megtalálhatók ezek a közösségek, de teljesen elzárják a világtól magukat, így a médiát is kizárták ezidáig. Az első megmozdulás 4 napos volt Coloradoban, ahol több, mint 20 000 fiatal gyűlt össze. Természetesen razziát tartottak állandóan itt is, és teljesen leírta őket a média drogos bandának. Jövőre már több helyen tartották, és így terjedt el szép lassan az egész világban. Mára már nem 4 napos rendezvények ezek, hanem rengeteg közösség mindennapi élete zajlik így. Ezeknek a közösségeknek nincsenek vezetői, nincs rendszerük, nincsen szóvivőjük, hivatalos papírjaik, sem tagsági díjuk. Barter alapú csere-bere működik náluk. Úgy szokták leírni magukat, hogy nem szervezet, hanem szervezetlenség. Náluk a szeretet és a harmónia uralkodik, mindenki foglalkozik a lelkével, és másokéval, így a spiritualitás az élet része, nem pedig egy hobbi, amit akkor veszünk elő, amikor éppen szükségünk van rá. Önellátók, öntermelők és teljesen természetben élő emberekről beszélünk, akiknek nem érdekrendszerük van, hanem értékrendszerük. Nem is szaporítjuk tovább a szót, a képek magukért beszélnek.

A lapozáshoz vigyétek az egeret a fotó tetejére, ott megjelennek a nyíl gombok.



Paille úrnak sikerült megragadnia a szépséget az egészben, hiszen fantasztikus fotókat készített a közösség tagjairól. Láttatok elhízott embereket? Láttatok divatot majmoló "stílusos" embereket? Gyermekorvosok nélkül élnek ebben a közösségben, mégis, látunk beteg gyereket? Ezek az ember teljesen kizárták magukat a kapitalista világból, nem dolgoznak, nem keresnek pénzt, a munka mindenkinek annyi, amely kielégíti a közösség mindennapi igényeit. Az egész képsorozat annak az igazolása, hogy úgy éljük az életünket, ahogyan mi szeretnénk. Itt már csak az a kérdés, hogyan szeretnénk élni?

Ezeknek a közösségeknek vannak könnyedebb változatai, amikor fesztiválokon megjelennek a városlakók, akik ugyanúgy szeretnének élni, csak még előtte "összeszedik" magukat. Ilyen például a Lighting In A Bottle (Villám a palackban) fesztivál is, amiről nem kell beszélnünk, mert ez az összeállítás megteszi helyettünk:




Forrás: Napielemozsia.hu és Flickr.com

chaser