Kiszivárogtatott dokumentumok azt mutatják amit mindig is sejtettünk: az NSA (National Security Agency, az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal) tudomásunk nélkül bekapcsolhatja iPhone-jaink mikrofonját és kameráját.


“Az NSA ANT divíziója mobiltelefonok és SIM-kártyák implantátumain dolgozik. Ezek közül az egyik egy spyware implantátum, az úgynevezett “DROPOUTJEEP” – amit az első generációs iPhone-ba terveztek – még mindig fejlesztés alatt állt 2008-ban, röviddel az iPhone piacra dobása után. A kémprogramok lehetővé tették azt, hogy távolról le- vagy feltöltsünk fájlokat egy mobiltelefonra. A katalógus szerint az NSA így azt is elérte, hogy a szöveges üzeneteket elolvassa, böngésszen a felhasználó telefonkönyvében, lehallgassa a hangüzeneteket, aktiválja a telefon mikrofonját és kameráját és meghatározza a felhasználó aktuális tartózkodási helyét.

Az ANT szakemberei olyan módosított mobiltelefonok előállításán is dolgoznak, amelyek különleges esetekben használhatók és amelyek úgy néznek ki, mint a hagyományos eszközökkel ellátott normál telefonok, de a különböző információkat az NSA ügynökeinek továbbítják. Az ANT az Eastcom és a Samsung telefonokat már 2008-ban modifikálta, és valószínűleg azóta további modelleket is kifejlesztettek. “ – írta a Der Spiegel.

Lásd a kiszivárogtatott dokumentumot alább:

Kiszivárgott NSA dokumentum

Mint már arról a NaturaHírek beszámolt korábban, az ANT szakemberei az NSA “személyreszabott hozzáférési műveletek” fedőnév alatt távolról kamera, monitor és egyéb adat hozzáférést tett lehetővé az egész világ elektronikus hálózatára kiterjedően.

A jelentés szerint az NSA megállítja az online rendelt telefonszállítmányokat és manuálisan kémprogramokat telepít a célszemély iPhone-jába.

A “The Daily Dot” jelentése szerint: az NSA azt állítja, hogy 100 százalékos sikerességi aránnyal dolgoznak az ilyen iOS eszközök, kémprogramok beültetésénél.

Az Apple az NSA-nek dolgozik?

EDWARD SNOWDEN "EX"-BIZTONSÁGI SZAKEMBER VALLOMÁSA A LEHALLGATÁSOKRÓL, ÉS ADATKISZOLGÁLTATÁSRÓL(VIDEÓ)

Forrás:  NaturaHírek

chaser