Több energiaitalt adnak el naponta, mint ahány palackozott vizet! Napjaink rohanó világában az embereknek egyre kevesebb idejük jut egészségesen étkezni, eleget aludni, elegendő folyadékot inni, mozogni, vagy akár csak egymással beszélgetni, pedig mindezek nagyban hozzájárulnak az ember jó, vagy rossz közérzetéhez. A feszített tempó természetesen kényszermegoldásokat szül. Vannak, akik a kávé és cigaretta hagyományos kombinációjára, vannak akik a jógára és persze vannak akik az energiaitalokra támaszkodnak. De sajnos azt már kevesebben tudják, hogy az energiaitalok növelik a stroke kialakulásának kockázatát.


A gyártók többsége azzal érvel, hogy egyetlen energiaital legalább annyi energiával tölt fel, mint egy erős kávé, vagy egy magas cukortartalmú üdítő. Csakhogy arról nem szól a fáma, hogy milyen anyagokat tartalmaznak még ezek az italok, mint ahogy arról sem, hogy ezek milyen hatást gyakorolnak az emberei testre. Egy energiaital elfogyasztása után az ember vérképe olyanná válik, mintha szívelégtelenségben szenvedne. Alkotóelemeinek egyike az aszpartám, amiről köztudomású, hogy neurotoxikus, allergén, és rákkeltő.



Egy ismert energiaital gyár készítményéből több, mint 3,5 milliárd dobozzal adtak el, a világ 143 országában. Bár az energiaitalok egészségre ártalmas hatásairól és alkotóanyagairól egyre gyakrabban hallani, a gyártók és a fogyasztók is láthatóan figyelmen kívül hagyják az intő jeleket. Megdöbbentő, de több energiaitalt adnak el naponta, mint ahány palackozott vizet.

Kik a legveszélyeztetettebbek? Ha az alábbi tünetek bármelyikében szenved, ne igyon energiaitalt:

  • Szorongás
  • Magas vérnyomás
  • Fokozott srtessz
  • Koffein érzékenység
  • Véralvadási zavarok
  • Krónikus fáradtság
  • Bármilyen szív és érrendszeri megbetegedés .

+ A terhesség ideje alatt sem ajánlatos energiaitalt fogyasztani.

Az energiaital helyett egyéb megoldások ajánlottak. Több alvás, rendszeres testmozgás, egészséges táplálkozás, magas cukortartalmú növények fogyasztása.

A javát a végére hagytam... 
Nem tudom, hogy ezt a felmérést ki és hol végezte pontosan, de döbbenetesen meglepett az utolsó sor. El nem bírom képzelni, hogy kerülhet fel ez a korosztály erre a listára. Ha ez valós, akkor itt nagyobb a baj, mint azt a kedves olvasó azt gondolja! 



Forrás: tudnodkell.info

83as