Rovat: Gyógyítás - 0
A ma embere nagyon sokat ül. Számítógép előtt, autóban, tömegközlekedési eszközön, iskolában, kocsmában, étteremben, vonaton satöbbi. Az emberi test nem ülésre lett kitalálva, hanem mozgásra, járásra, vagy fekvésre. Az ülés nem pihentet, hanem ugyanolyan fizikai megterhelés, mint a járás. A fekvés az, ami pihentet, mert például ülve nem tudja kialudni magát az ember rendesen, csak fekve...
 
Szóval, az ülés fizikai megterhelés, mégis a pihenés illúziójával kecsegtet, ezért van, hogy nagyon hamar ellazulunk, szétcsúszunk, kicsúszunk a helyes testtartásból (már ha egyáltalán felvettük azt kezdéskor). Ezért nagyon fontos, hogy folyamatosan tudatosak, éberek legyünk a testtartásunkkal kapcsolatban. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a megelőzés sokkal egyszerűbb, és hatékonyabb, mint az utólagos (orvosi) kezelés, a hibák, problémák folyamatos foltozgatása.
 
A munkámból kifolyólag rengeteg ülök a számítógép előtt, már hosszú évek óta. Szerencsére hamar eszméltem, hogy itt nagyon fontos hosszútávban gondolkodni, és 16 éves korom óta folyamatosan kutatgatom az egészséges ülés és fekvés témakörét. A tapasztalataimat, tudásomat, véleményemet szeretném most megosztani veletek.

A helyes ülés a széknél kezdődik

Az iskolákban természetesen erre sem figyelnek (tisztelet a kivételnek persze), aztán csodálkoznak, hogy mindenki gerincferdüléses, és járhat mindenki gyógytornára. Ha rosszak a székek, a gyermekek is érzik, hogy nem jó nekik hosszútávon görnyedten ülni, és elkezdenek tudattalanul kompenzálni a másik véglet felé közeledve, hogy ki legyenek egyensúlyozva, és hintáznak a székkel. Ilyenkor persze jönnek az okos felnőttek: "Mit csinálsz? Azonnal fejezd be!"

Milyen is a jó szék?

Vegyünk kiindulásnak ezt az ábrát:



A jó szék az, amiben az alábbiaknak megfelelően el tudunk helyezkedni:

  • A talp kényelmesen, teljes felületében legyen a talajon.
  • A térd derékszögben, lazán legyen. A legjobb, ha az ülő rész úgy támasztja, hogy közben nem nyomja.
  • A fenék maximálisan hátratolva, hogy az alsó hát a természetes ívét megtartsa. Ez a legfontosabb, hogy ki tudjuk húzni magunkat.
 
Érdemes lehet még ékpárnát tenni a fenekünk alá a medence stabil és helyes tartása érdekében:




Alternatív megoldások irodai munkához, számítógépezéshez:

Térdeplőszék és jóga labda (gimnasztika labda, vagy Fit Ball más néven). Sokan nem tudják, hogy ezek az egyszerű kis dolgok többet érhetnek, mint bármelyik 300 ezer forintos csodaszék. Én azt tanácsolom, hogy érdemes beszerezni legalább egy ilyet, és váltogatni a hagyományos székkel. Hosszútávon nagyon megtérülő befektetés, a hátunk nagyon hálás lesz érte! Én használom mindkettőt, láthattátok is nálam, ha legközelebb erre jártok, próbáljátok ki! :)

Jóga labda
 
Még pár apróság amit megtehetünk magunkért:
  • Álljunk fel óránként, nyújtsunk, sétáljunk, használjuk máshogyan a testünket mint eddig. Tudom, ez már nagy közhely, de ezt tényleg nagyon fontos megtenni minden nap tudatosan.
  • Jóga, gerinctorna, csontkovács, masszázs. Nagyon ajánlom mindegyiket, jó érzéssel fog eltölteni minket, hogyha felfrissítjük ilyen formában a testünket.
  • Az alsó hátizom erősítése, hogy minél hosszabb ideig meg tudjuk tartani egyenesen a hátunkat, a helyes testtartást. Kondisoknak a Hiperhajlítást ajánlom nagyon. Jógásoknak, illetve otthon tornázóknak egy egyszerű gyakorlat: A földön (szivacson) hason fekszünk, és egyszerre emeljük minél magasabbra a lábunkat és a kezünket.




A helyes alvás

Még egy nagyon fontos dolog zárásként. Jó esetben a napunk egyharmadát töltjük az ágyunkban, fekve, sehol máshol nem töltünk el ennyi időt egyszerre. Így hát nagyon érdemes a tökéletes alvásra nagy hangsúlyt fektetni. Mindenféle érdek, és reklám nélkül,  a Novetex (www.matrac.hu) termékeit ajánlom. Sehol nem találtam még ehhez fogható minőséget itthon. Az IKEA-t és társait felejtsétek el. Ez egy drágább dolog, de nagyon megtérülő befektetés.

Befektetés... Magunkba fektessünk először pénzt, energiát, és aztán ingatlanba, kocsiba, aranyba stb.

Jöjjön egy kis matek

300 ezer forintból kijön egy olyan minőségi francia ágy, amit 20 évig fogsz használni. De most számoljunk csak 10 évvel. Vagyis évi 30 ezer forint. Vagyis havi 2500 forint. Vagyis napi 83 forint. Megér neked naponta 83 forintot egy jó 8 órás, pihentető és egészséges alvás? 83 forintért még egy gombóc fagyit sem kapsz... 83 forintért még egy pofont sem kapsz, mondom ezt félig viccből. Ó, és ez franciaágy volt, tehát el is oszthatod kettővel...

Visszatérve a Novetexhez. Menjetek el a boltjukba személyesen, és teljesen ingyen teljeskörű felvilágosítást kaptok a nagyon kedves, és valóban szakértő(!) munkatársaktól.

Köszönöm, ha végigolvastad, és remélem, hogy végig egyenesen ültél közben! Most már tényleg húzd ki magad! :)

Szabo_Gabor