A magyar történelem, egyik végzetes csatáját a mohácsi síkon a XVI. század első felében veszítettük el. Sok történész és régész kereste a válaszokat a miértekre, és a hogyanokra, de senki nem tud olyan konkrét választ adni a 489 évvel ezelőtti események láncolataira, ami sajnálatos módon odáig fajult, hogy az országot elöntötte a török sereg kemény 150 esztendőre. Így vált az akkori község, Mohács, a Nemzet temetőjévé.


Ady Endre: Nekünk Mohács kell

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.


A 16. század eleje az Oszmán Birodalom példátlan terjeszkedésének korszaka volt. Az 1520-ban trónra kerülő I. Szulejmán szultán először a birodalmát szilárdította meg, majd a Habsburg-ház nagy hatalmának megtörését tűzte ki fő céljául. A mohácsi vészt megelőző török benyomulások ellen Magyarország nem tett semmit.

Magyarország a 16. század elején rendkívül rossz gazdasági, és belpolitikai helyzetben volt. A közel-keleti konfliktusai mellett az Oszmán Birodalomnak volt elegendő ereje arra is, hogy folytassa a beütéseket Magyarországra. 1512 végén a boszniai pasa elfoglalta a szrebreniki bánság összes várát, majd a dalmáciai és horvátországi erősségek ellen fordult.


A pápa 1513. elején keresztes hadjáratot hirdetett a törökök ellen (Magyar-, Cseh-, Horvát-, Lengyel-, Porosz-, Orosz-, Svédország, valamint Dánia, Norvégia, Havasalföld, és Dalmácia területére). A kereszteshadjárat vezetésére Bakócz Tamás esztergomi érseket nevezte ki, aki elutasította a megbízást. Végül a keresztes hadjárat a tragikus kimenetelű Dózsa György-féle parasztfelkelésbe torkollott, így nem lett belőle semmi. 1520-ban meghalt I. Szelim török szultán.

(I. Szulejmán)
 
Az új szultán, I. Szulejmán hatalomra kerülését követően a békés, diplomatikus módon követeket küldött Magyarországra a béke érdekében. Azonban a magyar főurak börtönbe vetették a követeket, mert a gyenge kezű és befolyásolható király csak dísznek ült a trónon.  Válaszul Szulejmán 1521-ben hadjáratot indított a Magyar Királyság ellen. Abban az évben (1521-ben) elfoglalta Nándorfehérvárt (Belgrádot) és Szabácsot. 1524-ben meg fenyegette II. Lajost, hogy elfoglalja Magyarországot és Németországot, mert nem megfelelően járt el a követeivel szemben. Pedig ha tudta volna Szulejmán mennyire nem a király kezében van a hatalom...

Hiszen II. Lajost uralkodása kezdetétől igencsak erős agymosás alá tették. Így nem is csoda, hogy fejetlenség volt az országban, már az apja (II. Ulászló) idején is. A magyar rendek egy gyengekezű, könnyen befolyásolható uralkodót akartak, ezért a Jagelló házból kérték II. Ulászlót a magyar trónra. Pedig Mátyás (Mathias Rex) nem ezt hagyta meg a soron következő királynak, és nem hinném, hogy a rendeknek ezt engedte volna valaha is... De sajnos "Meghalt Mátyás, oda az igazság..."

(II. Lajos)
 

Bár Lajos fiatal kora ellenére meglepően erőteljesen próbált kitörni reménytelen helyzetéből, a nemesek és a szövetséges uralkodók (Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg és V. Károly császár /1519-1556/ érdektelensége), a Fuggerek pénzügyi nyomása, mint megannyi béklyó, tehetetlenségre kárhoztatta a királyt.

 
A királyság katasztrofális helyzete Nándorfehérvár (1521) eleste után mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hiszen a végvárrendszer kulcsa volt. Úgy esett el, hogy Lajos hadai még csak el sem indultak felmentésére, később pedig anélkül oszlottak fel, hogy megpróbálták volna visszafoglalni az erődöt. Az arcpirító 1521. évi vereség néhány hónapra ugyan felkeltette a rendek lelkiismeretét, de egészében véve a torzsalkodás később is fontosabb maradt a határok védelménél. Mivel az országgyűlésen inkább a nemesség ügyeit vitatták meg mintsem, hogy az ország védelmét, avagy felkészítését szerveznék.

Sajnos ez a nemtörődömség most is nagy probléma jelenkorunkban. Nézzük csak meg mikor kezdett észbe kapni a vezetőség...

II. Lajos udvara a Mohács előtti hónapokban számos figyelmeztetést kapott a készülő török hadjáratról. Tomori Pál (hadvezér, kalocsai érsek, a mohácsi csatában a magyar sereg egyik fővezére) hiába kért pénzt, és hiába figyelmeztetett ő is, senki sem hederített rá.  A csalódott, megkeseredett Tomori egy éjjel azután szinte menekülve hagyta el Budát. Visszatért csapataihoz, amelyek akkor már 11 hónapja nem kaptak zsoldot. Látta, hogy semmi sem történik az ország védelmében, a végvár parancsnokai márciusban beadták lemondásukat. Ám ahogy a védelem, úgy a lemondásuk sem érdekelt senkit.


Nem fura, szinte most se érdekel senkit… Mi lesz, ha egy újabb Mohácsi csata lesz?
Megint Senki nem figyel... Senki.

Külpolitikailag sem Ferdinánd (Habsburg herceg), sem V. Károly (Francia király) császár nem tartotta fontosnak, hogy segítséget küldjön Lajos számára. Igaz, saját országai sem jeleskedtek ebben. Bár Csehországban – mely ugyancsak a Jagelló uralkodó birtoka volt – a tavasz során megkezdődött a toborzás, az 1526-os rákosi országgyűlésen tárgyalók ismét találtak maguknak „fontosabb” kérdéseket a határok védelménél. Természetesen megint a saját érdekeiket tartották fontosnak, még a halál torkában is...

A török sereg értékes napokat vesztegetett el a mocsaras szerbiai Morava folyó környékén, és csak június végén érte el Nándorfehérvárt.


Ennek az időnek azonban senki nem vehette hasznát. Beszédes, hogy Lajos kezében ekkor még csak a VII. Kelemen pápától kapott 50 000 arany volt, és egy levél, amelyben VIII. Henrik angol király (ur. 1509-1547) segítséget ígért számára. Az események tehát hasonlóan alakultak, mint 1521-ben, és a királynak újfent nem volt pénze sereget toborozni, a nemesség pedig ismét vonakodott hadba vonulni, mert még mindig nem tettek pontot a fontosabbnál fontosabb ügyeik végére. A szervezést minősíti, hogy II. Lajos július 2-ára rendelte el a gyülekezőt Tolna mellett, de ő maga is csak 20-án hagyta el Budát.

"Ejj ráérünk még Pató Pál úr!"

Ekkorra Szulejmán már kényelmesen átkelt a Száván, Eszék őrsége harc nélkül megadta magát, a szultán augusztus elejére komolyabb ellenállás nélkül eljutott a Dráva folyóig. A király augusztus 24-én Mohács mellett táborozott le, hogy ott várja be a közeledő ellenséget.


Lajos végül egy 24 500 fős sereget tudott mozgósítani, melynek zöme magyar nemesekből és zsoldosokból, valamint Burgio pápai követ segédcsapataiból állt. A királyi haderő emellett 85 ágyúval is rendelkezett. Csehországból és Szlavóniából is jelentős seregtestek indultak az ország segítésére, de Szapolyai János segítségére nem számíthatott az ország, mert épp ekkor vesztett csatát a törökökkel a Temesi bánság határán, és a nép tudta szerint Erdélyben amolyan "belső száműzöttként" élt.

Az erdélyi vajdát később sokan vádolták azzal, hogy cserbenhagyta királyát – sőt, azt is mondták, hogy későbbi megválasztására tartogatta seregét –, ám a valóságban a királytól érkező ellentmondásos parancsok és az erdélyi toborzás lassúsága lehetetlenné tette beavatkozását. Szapolyai távolmaradásánál sokkal végzetesebb volt, hogy a magyar sereg hagyta Szulejmán erőit átkelni a Dráván, mivel a folyó jelentős helyzeti előnyt biztosíthatott volna Lajos számára.

Bár a Mohácstól 7 kilométerre fekvő mocsaras harctér jó választás volt – hiszen kifárasztotta a felvonuló oszmánokat –, Tomori Pál és Szapolyai György, a két megbízott hadvezér számos olyan hibát vétett, ami tovább rontott az amúgy sem rózsás esélyeken. Ilyen szerencsétlen döntés volt például az, hogy a keresztény sereg már augusztus 29-én elvállalta az ütközetet, mert a "mindent azonnal" virtust kellett már akkoriban is alkalmazni, holott a későbbi napokban két jelentősebb hadtest – Frangepán Kristóf horvát bán és a cseh erők – érkezésére is számíthattak volna. Így a kb. 60 000 fős török haderővel – és 150 ágyúval – mindössze 24 500 magyar vitéznek kellett szembenéznie.


Az emlékhelyről képek: mohácsi emlékhely

Feldolgozások:


 

A mohácsi csata után akadt egy Nő, akit Kanizsai Dorottyának hívtak. A legenda szerint úgy tartják, hogy a környék papjai és 400 jobbágya segítségével közös sírba tétette az elesett hősöket, megadva a végtisztességet nekik. Eredendő célja Dorottyának az volt, hogy Perényi Ferenc püspököt meglelje.

Valahogy így kerültek tömegsírokba az elesettek... (1960 mohácsi tömegsírfeltárás)


A 489. évfordulóra készített érme:



magyarfoldre.hu - nimrod-mohacs.hurubicon

MViktor