Ha azt az egyszerű elméletet követjük, hogy a korszerű technikák előtt, amelyekkel próbálják a különböző történelmi korokat meghatározni, csak úgy maradhatott fent a történelmünk, hogy az idős a fiatalnak átadta, amit az őseitől hallott, akkor bizony el lehet gondolkozni, hogy 1896-ban miért írt egy Szabolcs megyei Főbíró ilyen könnyfakasztóan szép, szeretetteljes szöveget a Magyarságról. 

Szabolcs megye törvényhatósági bizottságának 99/1896. B. gy. számú határozata Nyíregyháza, 1896. április 18.

Tisztelt Közgyűlés!

E mai napon Kárpátoktól le az Adriáig hozsannáktól reszket a lég is. E mi hazafias érzésünk cseppjei is helyet találnak a honszerelem hullámzó tengerében. Mi is része vagyunk a nemzetnek, s részt kérünk öröméből — amint kivettük részünket sötét napjaiból. Templomból jöttünk, a hála szent tüzét gyújtottuk meg szívünk oltárán, hogy az isteni gondviselés eljuttatott e mai napra. Mert igaz az, hogy Isten csodájaként él a magyar nemzet.

Emlékezünk és a jövőbe nézünk. Keressük az okot, amelyen szeretett bennünket a magyarok Istene, s átvezetett a szenvedések tengerén. Keressük a fundamentumot, melyre felépítek őseink e hazát, s amely fundamentom sziklaszilárdnak bizonyult ezer éven át. 

"Emlékezzünk régiekről, Scythiából kijöttekről,
Magyaroknak eleikről, és azoknak vitézségökről."

T. Közgyűlés!

Az ősmagyarok művelt nép valának. Ez ma már minden kétségen felül áll. Ázsiából jöttek, a tudósok egyező véleménye szerint Ázsia volt az emberi műveltség bölcsője. Őseink e bölcsőben születtek s a műveltség emlőin növekedtek. Gondoljuk el, hogy régi Bibliánk szerint Ázsiában volt a paradicsom. A tudósok szerint az óriási Himalája hegység környéke, Elő-India vidéke, a föld legszebb része. Itt voltak az ős nagy birodalmak, óriási gazdag városok, termékeny földmívelés, baromtenyésztés, egyszóval művelt népek laktak itt mindig e mai napig. Innen jöttek a mi őseink. Innen hozták műveltségöket, melyről tanúskodnak régi sírjaikból kiásott fegyverek, ruháik, felszereléseik, s mely műveltségök volt az ezeréves Magyarország fundamentoma.

Más bizonyítékaink is vannak. Mikor őseink e földre jöttek, bizony a föld nem volt lakatlan pusztaság. Számos népek laktak itt, s ezek sem voltak ám vadak. Sőt, a római műveltség nyomait ma is sokfele áskálják ki a föld gyomrából. A beköltözött magyarok csak kevesen voltak, tízszeresen többek azok, kik itt laktak. S a tizedrésznyi magyar ura lett e földnek és rajta lakó népnek. Gondolkozzunk csak egy kissé! A világ kezdetétől fogva úgy volt, s a világ végezetéig úgy lesz, hogy a műveltebb nép hatalma alá hajtotta a kevésbé műveltet, mert a műveltség ad egyes embernek is, nemzetnek is erőt, találékonyságot, ügyességet.



A tudatlan ember olyan, mint a lágy vas. A műveltség, tudomány tűzkohójában acélozódik a jellem, az egyéni és nemzeti karakter.

"Elvész a nép, mely tudomány nélkül van", mondja a régi zsidó próféta. A magyar nemzet ereje, mellyel a sokkal számosabb népeket meghódította, mutatja magasabb műveltségét a többiek felett. A műveltségből következik a gyöngédség és irgalmasság.

Gonosz mese és rágalom az, hogy őseink kegyetlenek voltak. Őseink nem voltak kegyetlenek, sőt harci erejök, vitézségök mellett gyöngédség és irgalmasság volt legszebb jellemvonások. A magyaroknál sohasem voltak rabszolgák. Az idegen népeket nem annyira fegyverrel, mint inkább jeles tulajdonságaikkal hódították meg. Velők társalogtak, rokonultak. Sőt, volt eset, hogy saját királyaink jobban dédelgették az idegent, mint önvéreiket. A keresztyénséget könnyen befogadták, ami szintén azt bizonyítja, hogy az irgalom és humanitás vallása rokonérzelmű szívre talált bennök.

Hogy háborúk alkalmával szélvészként zúdultak elleneikre, az csak a bennök levő őserő bizonysága.

De oly gyalázatosságokról, borzalmakról, melyektől az új hadi krónika is hemzseg, sohasem olvasunk hiteles okmányokból a magyarokról. Az ősmagyarok nem csonkították meg a hadifoglyokat, nem gyilkoltak gyermekeket, öregeket, nem gyalázták meg a védtelen nőket, férfiak voltak, erő és az erő ellen, kímélet a gyenge iránt, védelem a gyámoltalanok mellett, akár barát, akár ellenség legyen az. Az ősmagyarok nyílt, őszinte szívűek valának, mint a szabad róna, hol száguldoztak vagy nyájaikat legeltették. Tapasztalati tény, hogy a hegyes, völgyes vidék zárkózottabbá teszi a szívet, amíg a szabad tekintetű síkság bátor őszinteséget formál a kedélyben. Alattomosság, ravaszság, színmutatás sohasem volt magyar tulajdonság.

Szeretett őszintén, vagy gyűlölt nyíltan, amint az idő hozta magával. Ez őszinteség, nyílt becsületesség hozta magával, hogy türelmes volt mindig a más nemzetűek és vallásúak iránt. A türelmetlenség mindig gyávaságból származik. Az erőnek, bátorságnak jellege a nyugodtság és türelem. A kerek földön a vallási türelemnek nincs oly dicső példája, mint a magyar fajnál. S ha voltak — mert fájdalom, voltak nálunk is — vallási üldözések, átkos osztozkodások a Krisztus köntösén, de nem vigasztalásunkra szolgál, hogy mindig idegenek indították ez utálatos nemzeti gyilkosságot. Az igaz magyar sohasem bántotta volna egymást az Istene miatt, a temploma miatt.

"Minden vallás jó vallás, csak a kárvallás rossz vallás" — ez a jellemző magyar példaszó.

A nagy jezsuita Pázmán Péter a nagy kálvinista Rákóczi Györggyel példás, hazafias levelezést folytatott, és a karaffák, kolonicsok, barbiánok és a hozzájok hasonló mákvirágok egy se szívta a magyar anyától az édes magyar anyatejet, mert a magyar anyateje sohasem változott epévé. Őseink edzettek és kitartóak valának testben és lélekben egyaránt. Annyi tenger szenvedésen egy nép se ment át, mint a magyar. Merseburgtól Világosig a magyar nemzet élete a kálváriák végtelen sorozata.

De volt ereje, volt kitűrése és hite, hogy feltámadjon és éljen, drága hulló vérével is fiait táplálta, mint a pelikán. 

S mondjam-e, milyenek voltak a magyar nők? Emese ősanyánktól kezdve a magyar nők a családi szentélynek szeplőtlen oltárai valának. Gyöngédek és bátrak, rendszeretők és önfeláldozók, tiszta becsületesek és példás vendégszeretők, szelíd galambok és vijjogó ölyvek, egyik kezökben puha kalács, másikban éles kard, ha a haza veszélyben volt. Szentgyörgyi Cecília, Szilágyi Erzsébet, Lorántffy Zsuzsanna, Zrínyi Ilona s annyi száz és ezer magyar nő egy-egy mintaképei az Isten legszebb alkotásainak.


Kép forrása: hungaricana.hu

De legyen elég, tisztelt közgyűlés!

Az kétségbevonhatatlan tény, hogy a magyar nemzet ezeréves országának szikla fundamentoma az ősök műveltsége, gyöngédsége, nyílt és őszinte becsületessége, türelmes természete, edzett, kitartó jelleme s a mi ősanyáink, magyar nőink édes szíve, szabad, tiszta lelke, kik becsülték a becsülésre méltót, s megvetettek minden léhaságot, mely a nyílt magyar embernek nem is volt szennyfoltja soha. És ne is legyen soha ... soha! így jutottunk el, ezért jutottunk el a mai napig. S a jövő ... ??

A múlt megmutatja jövőnket is. Erényeinket kipróbálta ezer esztendő. Bűneinket megbűnhődtük. Az elmúló ezer esztendő sírja szélén állunk. Nemzeti bűneinket temessük el! Az új ezer év bölcsőjében drága reményünk kis tündére mosolyog. Áldja meg őt a mi tiszta honszerelmünk mindent meggyőző ereje. Áldja meg őt a magyarok Istene, áldja meg!!
Áldja meg "Mert neked élned kell, óh hon! Örökre mint tavasz virulni!"

Tisztelt Közgyűlés!

Mi is egy része vagyunk a nemzetnek, a hazának. Legyünk részesei a nemzetet megtartó dicső erényeknek. Becsüljük meg az ősi fundamentomot, a műveltséget, vallásosságot, mely szeretetben él és áll, a nyílt, őszinte becsületességet, türelmet, munkás, edzett férfias jellemet. Becsüljük meg ezt a földet, melyen élünk s melyből őseink lehelete a mindennapi kenyérrel együtt táplál és ápol. Szent legyen előttünk e honnak minden pora, melyből ma mintha kikelnének őseink, s mintha lámánk "Párducos Árpádot s hadrontó népe hatalmát". 


Képeslap forrása: hungaricana.hu

Ők vérökkel szerezték, hulló vérökkel termékenyítették, vérökkel tartották meg a mi számunkra, kik mindannyian, bár különféle nyelvű, vallásúak, egy szent örökségnek vagyunk osztályos atyafiai. Mi egy békésebb kornak gyermeke, gyilkoló vas helyett ekevassal vessünk puha ágyat a puha kenyérnek, puskák ropogása, ágyúk bömbölése helyett munkás gépek és szerszámok zakatolása teremtsen friss vért az elhullott vér helyébe. Csak előre, Isten nevében! Őseink szelleme biztatva leng körül!

"Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért. 

Az nem lehet, hogy ész, erő
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez,
Százezrek ajakán."
(Vörösmarthy Mihály: Szózat - Részlet)

Igen, e mai napon millió szív dobban össze, hő imában a te jövődért, magyar nemzetem, szeretett hazám, hogy ragyogjon tiszta fényben néped jelleme, egy új ezredév biztos záloga, hogy teljesüljön szent költőnk Istenhez szálló óhaja:
 
"Minden ember legyen ember
És magyar,
Akit e föld hord s egével
Betakar.
Egymást értve, boldogítva
Ily egy nép,
Bármi vésszel bizton bátran
Szembe lép.

Érje áldás és szerencse
Mindenütt,
Ahol eddig véremésztő
Seb feküdt.
Arca, mely az ősi bútól
Halovány,
Felderüljön, mint a napfény
Vész után."
(Vörösmarty Mihály: Fóti dal - Részlet)

Ragyogj, te szép nap, Istennek áldó napja állandó derűben a hármas bérc és négy folyó felett! S övezd tündöklő glóriával a nemzet szívét, lelkét, hogy hevüljön őseink szent emléke iránt, s nemes tettekben mutassa folyvást nemes származását, s e tettek hirdessék a világnak, mint a diadal harsonája: 

"Csak sast nemzenek a sasok S nem szül gyáva nyulat Nubiapárduca!"
(Berzsenyi Dániel: A felkölt nemességhez - Részlet)

Kelt mint elöl.

Horváth Ferenc főbíró

Szabolcs-Szatmár-Beregi Levéltári Évkönyv, 12. Nyíregyháza, 1997
Galambos Sándor: Millenniumi ünnepségek a Szabolcs megyei községekben
Részlet

83as