A történet eleje 2015 nyarán kezdődik, amikor felmondtam az akkori munkahelyemen. Nem éreztem jól magam, elegem lett abból, hogy a legtöbb helyen csak egy rabszolgát láttak bennem. Nem volt fejlődési lehetőség sem, ami számomra nagyon fontos tényező (maximum a munkáltató számára kedvező módon, hogy még több profitot termeljek számukra, ne is menjünk bele…).

Így hát felmondtam, és úgymond a bizonytalanság tengerébe csöppentem, de nem céltalanul. Akik ismernek, azok tudják, hogy egyébként alkalmazott fotográfus a szakmám, így hát ismét erőt vettem magamon, és folytattam az alkotást.

Egyik nap betértem az üllői úton található kreatív hobbiboltba, ahol is az egyik átfúrt ásvány medálomhoz kerestem nyakláncnak valót. Sok választék volt, hogy milyen szálra fűzzem fel, a bőség zavarában azt se tudtam mihez kezdjek, aztán sikerült választani. Ekkor támadt az a fantasztikus ötletem, hogy mi lenne, ha karkötőket készítenék. Ha alkotásról van szó, akkor érzem magam teljesnek, boldog vagyok, ha mindig újabb és újabb dolgot teremthetek. Így hát nem is gondolkodtam sokat, eldöntöttem, hogy egyedi ékszereket fogok készíteni.



Ekkor még nem tudtam semmit, hogy mit hogyan kéne, csak a cél lebegett előttem. Olyan dolgokat alkotni, amiket mások magukon viselnek. Leültem hát a számítógép elé és először csak fotókat nézegettem az egyszerűbb karkötőkről. Ahogy nézegettem őket, úgy jöttek velem szembe az egyre bonyolultabbnak tűnő alkotások, amik az akkori nulla tudásommal elsőre lehetetlennek tűntek. Hamar megtaláltam azt a technikát, amit meg szerettem volna tanulni, ez pedig nem más mint a makramé. E technika ihlette meg a macraméd nevet is.



Létrehoztam egy többjelentésű szót, ami a következőt takarja: adott volt az alapszó, ami a makramé (angolul: macrame), majd próbálgattam olyan szót összehozni, ami több nyelven is értelmet nyer. Így lett a macraméd, mint ahogy a mára már szlogenné vált „Legyen Neked is macraméd!” Az angol „alkot” ige múlt idejű alakja a „made” szó fonetikusan leírva és összekapcsolva a ”macra” szótővel megalkottam a macraméd márkanevet.

Először még a legegyszerűbb csomózás is nehézséget okozott, ami a négyzetes csomózás. Legalább tízszer néztem újra a tutorial videót, majd lelassítva is legalább ennyiszer, mire sikerült valamit összehozni belőle. Már ekkor éreztem, hogy ez, amit én kerestem! Ha a legegyszerűbb csomózás ilyen nehéz, akkor a többit sem 5 perc alatt fogom elsajátítani… Láttam benne fejlődési lehetőséget, mindamellett, hogy a különböző csomózásokat és mintákat a végtelenségig lehet variálni, bonyolítani.





Kezdetben a viaszolt pamutszálat használtam csomózásra, illetve fagyöngyökkel színesítettem őket. Majd elkezdtem más szálakat is kipróbálni, úgy, mint a microcord szálat és a poliésztert.





Ahogy telt az idő, úgy fejlődtem és kezdett a saját stílusom is kialakulni. Gondolkodtam, hogy hogyan lehetne még egyedibbeket alkotni. Mivel ebben az időszakban kezdtem el ősi írásunkat tanulmányozni, a székely-magyar rovást, így éreztem, hogy efelé kell nyitnom. Megalkottam a legelső és egyben kezdetleges rovás karkötőt, amit az úgynevezett DNS csomózással készítettem el.



Először még pigment tintájú archiváló tollal róttam a nyers fagyöngyre. Mivel nem jelentett tartós megoldást, így alkoholos filcre váltottam, majd lakkfilcre. Végül a fába égetés technikájához (pirográfia) jutottam el, ami valóban maradandó és örök megoldást jelent, ennek eszköze pedig a pirográf készülék.



Illetve megtanultam a dupla DNS csomózást is (amit azóta továbbfejlesztettem, és már 3 DNS-t is egymásba tudok csomózni, amilyet még nem láttam az interneten).







Mivel számomra fontos, hogy a lehető legjobb minőségben készüljenek el az alkotások, így a gyengébb minőségű és olcsóbb alapanyagot felváltotta a legjobb minőségű és ezzel a legdrágább anyag, ami egy viaszolt poliészter szálat jelent és a Linhasita (brazil) márkanevet viseli. Számomra ez az egyik legjobb anyag, mert nagyon jól tapadnak egymáshoz a szálak, így szép minta készíthető a segítségével. Egyetlen hátránya van, hogy nehezebb visszabontani az elrontott csomót, ezáltal sokkal precízebb tervezést igényel egy-egy alkotás. Ez pedig egy újabb kihívás, ami számomra inkább jó, mint hátráltató tényező. Mivel Magyarországon nem kapható a Linhasita, így egy spanyol úriembertől rendelem.

A karkötőkön kívül elkezdtem nyakláncokat is készíteni. Itt is megannyi lehetőség van, kezdve az egyszerűbbtől egészen a bonyolultabbakig. Valamint egyéb más dolgok felé is nyitok, úgy mint a kulcstartók és a könyvjelzők, és egyéb más tervek is vannak még.









Ahogy a fotókon is látszik, a lehető legjobb minőségre törekszem az alkotás megörökítésénél is. A fotókat műterem hiányában (ami lehet, hogy inkább pozitívum) természetes fénnyel megvilágítva, visszaderítve készítem el.

A fotózás mellett fontos az is számomra, hogy szépen becsomagolva kapják készhez a termékeket a megrendelők. Egyelőre csak a személyes átvételhez készítek papírtasakot, a későbbiekben a postázáshoz díszdobozt szeretnék alkalmazni (címke mindkét esetben van).



Sok dolgot szeretnék fejleszteni a macraméd-en, hogy a lehető legjobb legyen, minden tekintetben. Tervbe van véve például, hogy egy fából készült „macraméd” pecsételőm legyen, amivel tartósabb címkét készíthetnék (a képen látható címke lézernyomtatóval van nyomtatva, tapintásra lejön a festék a papírról), illetve ünnepi alkalmakra az egyszerű golyóstollas írás helyett kalligráfia eszközzel szeretnék üdvözlőlapot írni. A 2016-os évet tekintve terveim közt szerepel többek között az is, hogy a macraméd-et márkanévként bejegyeztessem.

Továbbá céljaim közt szerepel az is, hogy a rovást szélesebb körben megismertessem az emberekkel Magyarországon és az egész világon.

Madari Norbert barátunkat, illetve a macramédet az alábbi helyeken érhetitek el:

 



MadariNorbert


2015-12-14 08:24:29 - MadariNorbert
3 hozzászólás
Én a helyedben írnék a Jézuskának! :P :)
2015-12-14 00:16:06 - W
4 hozzászólás
Soha nem szerettem igazán a nyakláncokat sem a karkötőket, vagy csak nagyon keveset, de egy ilyet azért viselnék. :3
1