Az alábbi írás egy 1903-as Magyar Paizs nevű folyóiratból származik. Döbbenetes, hogy a Magyar Tudományos Akadémia "magyarságát" és "tudományosságát" már akkoriban is megkérdőjelezték. A történelem nagy mese, de amit a korabeli újságokban olvasgathatunk, az sokszor felülírja bennünk az eddig megszerzett "tudást". 

Szóval indítsunk a rovásírás dolgával, szíves figyelmetekbe ajánlom a felemlegetett neveket, és azt a megint csak szeretetteljes hangsúlyt, ahogy ebben az újságban rólunk írtak.

„A tudomány

Nem mindennapi bűneset tartja izgalomban a temesmegyei Omor község lakosságát. Nyomozó komiszárjusok szállották meg a Tar Mihály lakóházát. Egy vörös öves pap, egy főszolgabíró, egy jegyző, egy községbíró. A fiút, Istvánt, aki bűnrészességgel vádoltatik, legfelsőbb akadémiai rendeletre elkülönítették az apától, a fővádlóitól.

Hivatalos jelentés szerint a vallatás tervszerűleg folyt, ami természetes, ha megfontoljuk, hogy a M. Tud. Akadémia főtitkára kutatást rendelt el; vizsgálat megejtisére szólította föl a délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulatot; ajánlta a kellő óvatosságot; külön kívánta kihallgatni az apát és külön a fiút, hogy az összejátszásnak (!) és csalásnak (!!!) minden lehetősége ki legyen zárva. „Ha csalás, hadd derüljön ki; ha valóság, annál jobb” - mondja a Szily Kálmán-féle legfelsőbb rendelet.

Lássuk, mely csúnya bűnnel vádoltatnak Tar Mihály és fia, István, hogy a vizsgálat és vallatás ennyire kipéczéztetnek az ország színe előtt? A legfelsőbb akadémiai rendelet ugyancsak telítve van gyanúsítással. Nem tudományos kutatást kíván, hanem detektív vizsgálatot. Kívánja a »terhelt« óvatos körülzárását és elkülönítését, hogy czinkostársával össze ne játszhassék csalási szándékának foganatosítására.  

Mert hogyne volnának csalók Tar Mihály és fia, István, mikor olyan valamit tudnak, amit Szily Kálmán nem tud?

A bünpör tárgyát ugyanis az képezi, hogy Tar Mihályról és fiáról, Istvánról valaki, valahol, valamikor azt állította, hogy tudnak írást róni ősmagyar betűkkel.

Egy ilyen hírre a magyar érzésű ember lelkét öröm szállja meg. Az idegen forrásokat merítgető magyar tudósok lelkét pedig megszállja a gyanú. Magyar érzésű ember az első vonattal Omorra utazott volna, ott fölkeresi Tar Mihályt és fiát, Istvánt, megmagyarázza az ősírás kultúrai fontosságot, becsét, értékét és megérteti velük, hogy a nemzeti Gondviselésnek különös kedvezése, ha akad élő ember, aki a rovásírást nem a Fischer-féle a-b-czéből, hanem elődeitől tanulta, miként a szántást-vetést, vagy a miatyánkot. Ellenben az idegen érzésű magyar tudós nyomozást rendel, óvatos Vizsgálatra inti az inquizícziót, csalást, becsapást sejt, összejátszást tételez föl és csak tervszerű vallatás útján képes meggyőződni arról, hogy nincs-e csalás a dologban?



A bűnvizsgálók kínvallató eszközöket nem alkalmaztak. Forró olajba nem mártogatták Tar Mihályt és fiát, Istvánt, sem szögeket nem vertek körmük alá. Csak „tervszerű vallatást”. ejtettek meg. Még arra sem kényszerítették a vádlottakat, hogy izzó vasra lépjenek mezítláb. Hanem azért zaklatták, faggatták őket és keresztkérdésekkel ostromolták. Oh, mert nagy akadémiai vívmány lett volna rásütni a szédelgés, hamisítás, csalás bélyegét Tar Mihályra és fiára, Istvánra, amiként rásütni próbálták Király Pálra és Somogyi Antalra — ezen magyar érzésű tudósokra, akiknek jellemök tiszta volt, mint a színarany. Azonban a tervszerű vallatás nem vezetett akadémiai eredményre.

Tar Mihály és fia, István csakugyan tudnak írást róni. Kiderült, hogy pálczán, ostornyélen mások is róttak írást. Hídvégi István, Bujdosó András levelet is kapott Tar Mihálytól ilyen rovás-írással. Kovács Ferencz, Sas András gyulai pásztorok a 60-as években használták a rovás-írást. Balla Sándor Csorváson és Kislődi János Aradgaján szintén tudnak ősmagyar betűket róni.

A világ tud kínai, asszír, hindu, zsidó, görög, egyiptomi, arab, latin, szumir írásjelekről. Melyik magyar tudós vonta kétségbe ezen írásjelek valódiságát? Egyszerre felmerül az a hír, hogy Tar Mihály és fia, István ismerik az ősmagyar írásjeleket. Nosza, elő a vádlottak padjával. Tar Mihály és fia István üljenek azonnal arra a szomorú padra.

Hogyan merészelnek ők ilyesmit tudni? Mert igaz, hogy írott emlékekben lézett ez az ősmagyar írás. Thuróczy emlegeti, Heltai Gáspár is emlegeti, Fischer összeszedte évszázról évszázra, az énlakai templom ajtószemöldökén ősmagyar rovásírás hirdeti, hogy »Egy az Isten. Építette Muzsnai János«. A csík-szent-miklósi templomban is talált Orbán Balázs ilyen írásjeleket.


Énlakai templomfelirat 1668-ból - Kép: magyarrovas.hu

De mindez nem győzte meg az Akadémiát arról, hogy létezett ősmagyar Írásjel. Azonban Fadrusa mester, aki nem nyelvész, nem is történetíró, de szakértő »a formák és vonalak« dolgában, olyan erővel hozza napvilágra meggyőződését, mint a tűzokádó a lávát. És tudtunkra adja, hogy Tar Mihály és fia, István még élnek, a rovás-írást apjuktól, nagyapjuktól tanulták, most is használják, tehát ős kultúránknak ez a nyoma nem hagyomány, nem papírigazság, nem legenda, hanem a Tar Mihály kezében levő eleven valóság.

Ez már aztán nem ment az Akadémia fejébe. Micsoda? Tar Mihály uram merészel olyan valamit tudni, amit Szily Kálmán nem tud? Amit még a német tudomány sem tud? Hamisítás, becsapás, csalás! A vádlottak padjára vele! Mert szívesen elhinni más népről, hogy van őskultúrájuk: ez a magyar tudományosság jó tulajdonsága. De lebecsülni a magyar faj képességeit: ez a magyar tudományosság hitvány divatja.

Valóban nagy szerencse, hogy a magyar fajt nem az Akadémia konstruálta meg. Ha olyanok lettek volna az ősök, amilyeneknek legtöbb tudósunk föltünteti: bizony semmire való fajzat lettek volna. Azt nézik, hogy mit jegyzett föl rólunk a megijedett, babonás és tudatlan német fráter és nem a tényekből következtetnek az ősök képességeire.

Évtizedek óta azon kéjelegnek nyelvészeink (legtöbbnyire idegen származású férfiak, akik irataikban egy ép, egészséges, tősgyökeres magyar mondatot hátra nem hagytak), hogy nyelvünk miként alakult ki a török, finn, szláv, germán, román, szanszkrit é s a jó Isten tudná még miféle nyelvből? Arra nem gondolnak, hogy az érintkezésben nemcsak kölcsönkérők, hanem hitelezők is lehettünk. Fölvetem a honfoglalás kérdését és a Vezérek korát.

Kérdem, mehetett-e végbe az a hódítás és a győzelmeknek másfélszázados sorozata a magyar faj magas fokú hadi tudománya és nagy intelligencziája nélkül? Kérdem, hogy mutat-e föl a világhistória kiválóbb államalkotási képességet, mint amilyenről Pusztaszeren a magyar faj bizonyságot tett? Aztán miről tanúskodik a keresztény vallás gyors felvétele, a királyság megalkotása, páratlan alkotmányunk létrehozása, az önkormányzati ösztönök elhelyezkedése a vármegyék keretében, az önálló magyar magánjog rendszerének létesítése, az újra éledés a tatárjárás után, a választási elvnek következetes gyakorlása a csősztől fel a királyig?



A veszteségek kiheverése, a történelmi nagy próbák kiállása, világhatalmakkal való mérkőzések, nyelvünk fennmaradása, tisztasága és fejlődése a latin nyelv uralma alatt — mit bizonyít ez? Színben, hangulatban, érzésekben gazdag népköltészetünk; bájban, szilajságban, bánatban és pajzánságban gazdag népzenénk — mit bizonyít mindez egyebet, mint fajunknak nagy lelki-testi képességét, magas értelmi tehetségét és termelő erejének mérhetetlen nagyságát? Az olyan tudománynak, mely fajunk valódi képességeit lefokozza, nincs nemzetnevelő hatása.

Az ilyen tudomány megfosztja a nemzetet önbizalmától és elhomályosítja a hajdankornak legszebb és legtanulságosabb képeit. A magyar őskultúra, a magyar hagyomány, a magyar dicsőség és a nemes magyar ideálok szempontjából e pillanatban Tar Mihály fontosabb tényező, mint a tud. Akadémia főtitkára.

Bartha Miklós”

hungaricana.hu

Aki ismer legalább egy rótt betűt, reméljük, hogy tisztában van vele, hogy a felmenőit nem egyszer üldöztették ezen tudása miatt, amit csak az életének kiontásával tudtak "elfeledtetni". De most lehetne igazán róni! :)

83as