Kedves Barátaink!

Az energia akkor hatékony igazán, ha összpontosítjuk, irányítjuk, hogy mibe is fektetünk, és mennyit.

E gondolat mentén került sor egy Magyarföldre szerkesztőségi találkozóra az egyik februári hétvégén, Nagykőrösön. Több hullámban érkezett meg a társaság péntek délután és estefelé.


Aznap a találkozás öröme, a kötetlen beszélgetések, az ördöglakat, és egy kis éneklés elegendő programmal szolgált, hogy mindenki kellemesen elfáradva térjen nyugovóra, vérmérsékletétől függő időpontban.


A szombati napon egy kifejezetten finom reggelit követően vendéglátónk kapva kapott az alkalmon (mivel minden érintett az asztal körül foglalt helyet), hogy elkezdje kibontani azokat a gondolatokat, melyekért összegyűltünk.

A jelenlévőkben egy dolog mindenképpen közös volt: a szándék. Mindannyian úgy érkeztünk, hogy szerettünk volna tenni ezért a közösségért, és a mi közös „ügyünkért”.

Feri igyekezett mindenki számára testhezálló feladatot találni a meglévő közül, de rengeteg új ötlet és lehetőség hangzott el, melyeket idővel igyekszünk átemelni a gondolati síkról, az anyagi világba is.

Volt, aki a weboldallal kapcsolatos teendőkből, volt aki a személyes találkozások szerevezéséből kapott egy szeletet. Megint mások nem éppen mindennapi alkotásaik bemutatását vállalták magukra, hiszen az alkotás, és teremtés útján járók példát mutathatnak mindannyiunk számára.

Önkéntes szakácsaink eközben tápláló ebédet készítettek számunkra, amit egy kései, de kiváló hangulatú ebéd keretében fogyasztottunk el.


A szombat esti záró program FankaDeli Kiskunfélegyházi fellépése volt, mely után természetesen maradt még erő egy kis beszélgetésre és nevetésre.







Vasárnap délelőtt a búcsú után mindenki hazatért, és felvette a fonalát mindannak amit vállalt, éppen ezért örömmel jelentem: szerveződünk!

Kedves Olvasó!

Ha eddig eljutottál, és érzel magadban némi késztetést, hogy hozzátegyél valamit a Magyar Földre Mozgalomhoz anyagi, vagy virtuális térben, a helyedben nem haboznék. Szeretettel várjuk a jelentkezőket "A mozgalomról" topicban.

boric