Egyszer csak megtörtént. Azt a feladatot kaptam, hogy készítsek egy "tutorial", azaz oktató videót a dobkészítésről. Mármint a sámán, vagy táltos dob elkészítéséről. Mire én: "Azt hiszem ez nem pont az a fajta dolog, ami futószalagra termett." Így történt, hogy dobkésztés helyett felpörgettem az idő kerekét.
 
Elöljáróban pár szót a dolgaimról. No nem azért mert olyan fontos a személyem, sokkal inkább hogy miért vagyok itt, mit hoztam Nektek. Tudnotok kell, hogy a legmélyén mi mindannyian "csupán" egy aprócska kis funkció vagyunk, egy apró, ám szent küldetés melyet ildomos véghez vinni. Nincs ezen mit szépíteni. Minden kizárólag okkal jön létre, mely beteljesedése végeztével visszatér a Forrásba. Remélem, hogy eddig érzed a törődést.


Emberi kapcsolataim is többnyire e filozófiára épülnek. "Köszönöm, hogy jöttél. Köszönöm, hogy itt voltál. Köszönöm, hogy itt hagytad." Így élek én. Akár egy szürke Jedi. Nagyon kevés az, akivel valóban van jelenem is. Nekik igen speciális szerepük van az életemben. Mondhatni ők a lélekcsaládom ilyen-olyan tagjai.

És nem. Nem tudok kavicsot manifesztálni a markomba. Viszont vannak látomásaim. Látok és érzek bizonyos dolgokat. De nem ám azokat a klasszikus "lepedő" szellemeket, még mielőtt valami vadregényes dolog jutna eszedbe. Azokhoz én gyáva vagyok. Háromszor futnám le El Camino-t ha csak egyetlen egy eltévelyedett lélek is felfedné magát előttem az anyagi síkon. Legalábbis egyelőre.
Nem, nekem üzeneteim vannak Számotokra. Néha például, ha sokáig nézek egy helyet (vagy mondjuk egy tájat) a szemem előtt folyik össze a múlt, a jelen, és a jövő. Furán hangzik, de ha úgy tetszik tagja lehetek az emlékek valódi őreinek. Kicsit olyan mintha egy interdimenzionális asszimilációs implantátumot olvasztottak volna a lelkembe születésemkor. Vagy mi.

Vallásom, hogy minden lehetséges, minden csupán tudatállapot kérdése. Lényegében csak "át kell kattanni" a megfelelő frekvenciára. Erről szól az egész életem. 18 éves korom óta idegen számomra a "normális tudatállapot" fogalma. Ott, akkor valami eltört bennem. Vagy inkább rájöttem valamire. Azóta nincsen fix pont az életemben. Nem tudok hova és mibe kapaszkodni. És nem is biztos, hogy szükség van rá. Tulajdonképpen most sem vagyok teljesen tisztában vele, miről fogok pontosan írni. Csak nagyjából. Mindenféle túltolás nélkül egy rajtam kívül álló erő irányítja a kezemet. Nekem csupán annyi a dolgom, hogy ítélkezés nélkül fogadom a mindig aktuális és soron következő gondolatképeket.

Nos. Amennyiben ezek után megelőlegezed nekem a bizalmat, úgy engedd meg hogy meséljek neked az emberről, mint olyanról. Illetve a Föld nevű bolygóról is egy kicsit. És persze nem utolsó sorban Rólad. Szóval minden olyan dologról, ami jelen életedet meghatározza.
Most kivételesen nem az erdőirtás, vagy különböző állatfajok kipusztítása lesz a téma. Nem. Most egész mélyen fogunk belemenni a történetbe.

Kérlek, amennyiben lehetőségedben áll, indítsd el a háttérben és hangolódj a következő muzsikával. Hogy Te, aki olvasod, minden sejted bizseregjen!
 
 
Ha megvan, lássunk is hozzá.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... úgy néhány ezer, vagy inkább néhány tízezer évvel ezelőtt ... egy világ, melyben élt és uralkodott egy kiváltságos nép. Az aranyemberek, arany mágusok népének nevezték őket. Vagy ahogyan ma ismerjük őket; szkíták, szakák. Egyesek szerint székelyek.
Királyi nép voltak ők, az azúrkék sólyom sarjai. A nap fiaiként jegyezték őket. Napvallású félistenségek, kik a nagy Héliosz erejét kölcsönözték, hogy annak melegségét továbbáraszthassák a világra. Mesébe illő anyagi és szellemi gazdagság birtokosai voltak ők, a legnagyobb hatalmú kristályokkal kivert aranyviseleteket hordták magukon. Fejükön legtöbbjük szintén aranyból készített, rendkívül magas süveget viselt. Ennek a süvegnek a tulajdonsága, hogy - világképüknek megfelelően - EGY csúcspontban futott össze. Abban az EGY-ben, amit ma Világegyetemnek nevezünk. Mágusvérüknek köszönhetően tisztában voltak a szakrális geometria előnyeivel. A süveg egyfajta generátor funkciót látott el. Nem véletlen, hogy a korona csakrát látták el extra katalizátorral.

Uralkodójuk maga a hatalmasságos Nimród, vagy más néven Ménrót volt, a Föld első királya, táltoskirály. Nimródot mind úgy a fennmaradt sumer emlékezet, mind pedig a Biblia és egyéb szentírások megemlítik. Az ő nevéhez fűződik többek közt Bábel tornya, mely - ha hihetünk az Arvisuráknak - többek közt a Föld népeinek egyesítése [egynyelvűsítése] végett épült - s lentről fölfelé a csakraközpontoknak megfelelő energiákat hordozó kövekkel volt teli lyuggatva. A torony sorsának kimenetelétől most talán eltekintenék, lévén számtalan legenda kering annak okáról. Nimród nyughelyéül a végtelen vadászmezőket választotta, halála után pedig felköltözött a csillagok közé. Az emberi faj első és utolsó, valódi és jogos királya beleégette magát a csillagokba, emlékét és szellemét mai napig az Orion (Nimród) csillagkép őrzi. Bármely magányos és eltévelyedett útkereső lélek erőt meríthet belőle az éjjeli égboltot fürkészve.

(Részlet az Emberek aranyban c. kiállításról)

Nimród és népe - ha mondhatunk ilyet - teljes mértékben kimerítette a ember fogalmát. Szerény véleményem szerint az ember az evolúcióban és a létezésben nem más, mint egy csillagkapu, egy átjáró. Pengeélen való játék, mely beretván egy életen át tartó vad táncot lejtünk. Egy részünk a föld és a fizika - az elme irányába felé mutat, míg másik felünk az ég és a szellem szimbóluma. Normál esetben egy marék kavics és a Jóisten között lebeghetünk valahol, tökéletes félúton. Úgy gondolom, hogy ha mélyen magadba nézel, ebben a pillanatban is pontosan így érezhetsz.

Ezen kívül tudnod kell még, hogy a(z) (ismert) világ-egyetem alapja és mozgatórugója az úgynevezett Dharmában rejlik, vagyis az örökös-körkörös és folytonos mozgásban, változásban. Enélkül talán nem lehetne semmi. Éppen ezért - a védikus írások alapján - , ezt a körforgást 4 világciklusnak (juga) kell meghatároznia, melyek az idők kezdetétől feltehetőleg az idők végezetéig rotációban váltogatják egymást. Az első ilyen a Szátya juga, közismertebb nevén az Aranykor, az utolsó pedig a Káli-juga, vagyis a Vaskor. Jelenleg még inkább az utóbbi epicentrumához állunk közelebb, ám a változás kora a nyakunkban liheg. 2012 december 21-i napon ugyanis két fontosabb dolog történt:
- Ezen a napon egy Sri Sathya Sai Baba néven ismert indiai guru felállt székéből, majd az "órájára mutatva" kijelentette, hogy a Kali-juga ezennel véget ért. 
- A Föld mágneses pólusában radikális változás történt. Állítólag tudósok/fizikusok egy bizonyos köre ezen a napon vélt felfedezni egy eddig teljesen ismeretlen frekvenciát. 2012 december 21. óta ez az érték majd hatszorosára nőtt. A mágneses sugárzás erősödése egyúttal a rövidtávú memória "kopását" is jelenti, tehát ha logikusan belegondolunk, ez elősegíti az állandóan emlegetett jelenben való létezést.

Ez utóbbi történést természetesen tagadja a Nasa, bár furcsa hogy egyáltalán foglalkozik a dologgal, illetve szokás szerint túl sok az egybeesés. Ettől függetlenül ne essünk át a ló túloldalára, kezeljük ezeket a dolgokat szépen a helyükön.
 
(India, Konáraki naptemplom - az idők kereke)

Tehát a szkíták az Aranykor népe voltak. De ahogyan az írás elején említettem, egyszer minden véget ér. Így történt, hogy a szkíták kényes kénytelen átadták a stafétát Nimród két fiának, Hunornak és Magornak, s ezzel beköszöntött a hunok kora. A hunokról tudni illik, hogy ők - mivel már nem azt Aranykort írjuk - (feltehetőleg néhány apróbb kivételtől eltekintve) már kevésbé voltak mágikus képességek birtokában. A Hun egy természettörvény-ismerő, -élő és -őrző nép volt, rasszát tekintve a Földbolygó olvasztótégelye. Ők mindennel tisztában voltak amit eleik tudtak, ám azok az idők már nem tették számukra lehetővé, hogy félistenszerű képességeket gyakorolhassanak. Így maradt számukra az őrzés és gyógyítás feladata, melyet rovás- és táltoskultúrájukkal a csúcsra
fejlesztettek. Míg a világ többi részén sámánoknak hívott látók és gyógyítók a természet, a növények és az állatvilág erejét felhasználva végezték munkájukat, addig a hunok táltosai (tát-os [kitátja a tudatot, a felfogást, és az érzékelést], tautos [tótos, ~tótoskodik], tothos [Toth az ókori Egyiptomban az írás és a tudományok istensége volt) rendkívül kifinomult éteri energiát használtak. Ez annyit tesz, hogy többnyire a szkíta/hun/magyar hitvilág képeit (Héliosz, tündérek, és más asztrális lények), szimbólumait (életmag, turul, rovás jelek, reiki), illetve motívumait (matyó, vagy kalocsai) hívták segítségül a gyógyítás előtti tudatmódosítás alkalmával, vagy épp utazáskor. Ettől függetlenül ugyanúgy kisujjukban volt a természettel való kommunikáció.
Sajátos "fegyverzetük" volt maga a gondolat ereje. Tulajdonképpen ezt nevezzük mágiának (mag-ia, vagyis a "mag", a 4 elem ismerete és használata, vagyis maga az 5. elem, a tudat). Gondoljunk csak akár világverő íjászati technikájukra. Kassai úrtól ugyebár megtanulhattuk, hogy lovon képtelenség célozni, a titok nyitja a gondolatban rejlik. Gondolataink a végtelenségig érhetnek, s megfelelő bánásmód mellett valóban sziklákat vagyunk képesek megmozgatni a segítségükkel. De erre majd talán egy másik alkalommal térjünk ki.

Atillával, a hunok utolsó vezetőjével igyekeztek rendet tartani, de a kor szellemisége sajnos csúnyán gátat vetett eme elképzelésüknek. Atilla századik asszonya álmában megmérgezte őt, az egykor hatalmas lovasnép pedig szerte szakadt. Ugyan később voltak próbálkozások (pl. mongol oldalról: Dzsingisz kán) a sztyeppe lovasnépeinek egyesítésére, azonban az erre irányuló kisebb-nagyobb sikereket az idő vasfoga kegyetlenül felzabálta. Be kellett látni, hogy az idő fölött bizony embernek nincs uralma.
 
(Kertai Zalán: Lél)

Azt hiszem ezzel nagyjából el is értünk mai világunkba. Célom nem a történelmi levezetés (hiszen ahány forrás, annyi megoldás - a sok részlet csak összezavarja embert), hanem a körülbelüli tisztánlátás. Hogy kiknek (és miknek) a leszármazottai volnánk mi tulajdonképpen, mi az ami a mai napig rejtve marad szemünk elől. Szeretném ha megértenéd, hogy ne őseidet kövesd, hanem azt amit ők is követtek. Hogy megértsd, egyetlen örökséged: a tudás, a mágia. S szeretném, ha ez jelen korunkban némi inspirációval szolgálhatna Neked. Hogy tudatod tiszta fényének, s őseid hagyatékának ötvözetéből fegyvert kovácsolhass a tunyaság, a tehetetlenség, és az érdektelenség ellen. Hogy igenis legyen jövő-képed! Hogy legyenek álmaid. Hogy el is érhesd őket. Hogy ne adhasd fel. Eszedbe se jusson ily gyerekesség. Hogy múltadat ne egy letűnt kor letűnt berendezkedésének éld meg. Hisz az emberi mágusok kora - így vagy úgy, de újra eljő. A Nap gyermekei újra élni fognak. Nem is oly távol. Engedj kicsit a tündérmesék világának. Bátran. Baj nem származhat belőle...

Most pedig... Atilláék után... rajtad a sor, hogy tovább írd a történelmet. Hass a környezetedre! Hass, és vedd ki részed a történésekből. Alkoss! Maradandót! Ami aztán majd képes lesz tovább hatni! És gyarapíts! Gyarapítsd ismereteid, gyarapítsd tudásod! Gyarapítsd az életenergiát! Mert időknek ideje van! Kutasd hát fel, mi szívednek leghőbb vágya, s indulj el egy irányba, mindegy melyikbe. A hétfejű sárkány mögötti barlangban ott találod, amit keresel. A királylányt. A kincset. A hatalmat. A békét.

S dőreség volna azt gondolni, hogy bármi is rossz, hogy bármi is ellenünk van. Nem rontottunk el semmit. Noha az idők kereke Nimród vérének számára tán épp kedvezőtlenül állomásozik, a tenger hullámaira ugyanúgy vonatkozik a gravitáció. Így működik az Élet. Néha gyors, néha lassú. Néha kifelé, néha befelé.

Olykor kalandoznál... néha pedig el kell veszni, hogy hazatalálhass. Nincs különbség. Mind - teljesen - EGY.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet.

 

ARiES