Kedves Futóbolondok!

Eljött az ideje, hogy méltó módon mérettessük meg magunkat. Bízva elszántságotokban és sikeréhségetekben, Magyar Földre Mozgalom néven nevezünk a XI. NN Ultrabalatonra. Ha érzed magadban az erőt, csatlakozz!

 

A verseny 2017. május 19-21. között kerül megrendezésre. Az egész tavat megkerülő futóünnep Balatonaligából indul, majd az északi-part felé halad, hogy aztán legkésőbb 32 óra elteltével újra visszaérjen kiinduló helyére.
12 fős váltócsapatban tervezünk indulni, ez azt jelenti, hogy a teljes 220km-es távból fejenként megközelítőleg 15km-t kell vállalni. Na de nem ám egyhuzamban! A pálya különböző hosszúságú részekre van osztva, ahol a 3km-től a 12km-ig változó hosszúságú és nehézségű szakaszokon futunk. Folyamatos váltófutásról van szó, ez azt jelenti, hogy egy versenyző, miután lefutotta a szakaszát, pihenhet, ameddig újra sorra nem kerül, illetve a verseny egy részét éjszaka és a hajnali órákban fogjuk teljesíteni. Egy versenyző pihenő ideje akár több óra is lehet, így lesz idő a regenerálódásra. Annál is inkább, hiszen út közben úton-útfélen frissítő pontok lesznek felállítva.

 

A versenyre való nevezés október 21-én kezdődik, s mivel magas a túljelentkezés, szeretnénk legkésőbb október 23. éjfélig pontosan tudni, hogy ki tart velünk. Ezért arra kérünk, hogy hamar, de megfontoltan dönts.

Amint elértük a 12 fős létszámot, a szakasztérkép segítségével elkészítjük a beosztást. Fontos, hogy saját korlátaid ismeretében, de belekalkulálva a hátra lévő edzésre fordítható időt, megadd, mennyit tudsz vállalni, és azt körül-belül mennyi idő alatt teljesíted majd. Szerencsére vannak rutinos futóink, így tudunk egymásnak hasznos tanácsokat adni a felkészüléshez.

 

A sportszekció fórumtémán belül fogjuk megtárgyalni a részleteket.De fontos, hogy részvételi szándékodat jelezd a supermen142@gmail.com e-mail címre a vállalt táv és pólóméreted megjelölésével. 


A nevezési díjat 2017. január 15-éig kell befizetnünk, ez fejenként 11.900 Ft-ot jelent. Hogy mit tartalmaz a nevezési díj? Itt találod a választ.

Fontos eleme a versenynek a biciklis kísérő, aki végig a futó mellett halad. Segíti, motiválja, mondja mennyi van még hátra, tömi szőlőcukorral, itatja, vagy egyszerűen csak csendben gurul mellette. Várjuk tehát vállalkozó szellemű kerékpárosok jelentkezését is!

 

Ne feledjétek, még 7 hónapotok van a felkészülésre. Addig is, kedvcsinálóként:

 

Minden további részlet az Ultrabalaton hivatalos oldalán:

M.Peti


2016-10-20 21:25:28 - Imko
9 hozzászólás
Válasz Csaba hozzászólására: Rendes 5-6-ra is kell némi edzés, ha szintidőt akarsz tartani. És cél a szintidő alatti teljesítés.

Olvasva a versenyleírást (220 km-es táv, autót vezetve se kevés, nemhogy futva), erre sehogy sem tudnék 7 hónap alatt rágyúrni. 2, de inkább 3 év alatt talán sikerülhet, de 7 hónap alatt nem. Ezt nem gondoltam át eléggé, csak a találkozó lehetősége hajtott. De biztos lesz még erre is alkalom.
2016-10-20 21:05:55 - Imko
9 hozzászólás
Válasz Csaba hozzászólására: Rendes 5-6-ra is kell némi edzés, ha szintidőt akarsz tartani. És cél a szintidő alatti teljesítés.

Belegondolva igazad van. Ehhez tényleg nem elég az átlagos mennyiségű sport.
2016-10-20 14:19:12 - Csaba
14 hozzászólás
Válasz Imko hozzászólására: Gondolkodom rajta, de 5 - 6 km-es távokat talán én is be tudnék vállalni. Attól többre már edzeni kell(ene).

Rendes 5-6-ra is kell némi edzés, ha szintidőt akarsz tartani. És cél a szintidő alatti teljesítés.
2016-10-19 15:59:23 - bambi71
3 hozzászólás
kerékpáros kiséretet bevállalok ha kell
2016-10-18 20:04:30 - Imko
9 hozzászólás
Gondolkodom rajta, de 5 - 6 km-es távokat talán én is be tudnék vállalni. Attól többre már edzeni kell(ene).
2016-10-18 19:43:31 - Mikinen
1 hozzászólás
Jónak tűnik!Én vállalnék többet is,persze nem egyhuzamban,5-10 km-es etapok nem lennének fárasztóak.
2016-10-18 13:22:06 - Csaba
14 hozzászólás
A 10 kili megy a 15-re még edzeni köll :D
1