{#}Egy vers a múltról, a jövőről és a jelenről.
 
Szavak útján
 
 
Szárnyaddal küldtél
hosszú útra engem,
s elsuttogott szavakból
építetted testem.
Hát repültem én,
falakon, szobákon át,
hogy meghalljam sokak
elcsukló mondatát.
Így ébredt fel dühöm,
s taszított a magasba,
hogy ott szakítson aztán
sok, apró darabra.
Hát könnyetek
hullajtom, ordítom
élőnek és holtnak,
hadd tudja a világ,
mit hordoz a holnap. 
Most kérlek titeket,
nézzetek az égre!
A felhők helyén
hajnal hasad,
végre,
megpihen a lelkem.
Látod-e pillangóm,
mily tornádó lettem?

boric