Azzal a nem titkolt céllal indultunk neki a hétvége szervezésének, hogy a barátainkat szerelembe ejtsük Miskolccal. Szerettük volna megmutatni, hogy mi miért imádunk itt élni, és maradandó élményt adni. Ezért időzítettük hát április elejére a találkozót, ilyenkor ugyanis egymást érik a virágzó és illatozó fák a városban, és a Bükk is e tájt bújik bele élénkzöld tavaszi ruhájába.




Péntek délután a szálláson tartottunk gyülekezőt, szép lassan mind a 15en beértünk. Hogy egy kicsit összekovácsolódjon a társaság, kezdésképpen egy borkóstolót szerveztünk le estére a Kisavason. Ez a város szívében lévő pincerendszer (néhol háromszintes, vagy éppen 400éves pincékkel) igazi felfedezetlen kincs. A ’80-as évekig hatalmas élet volt itt, aztán valahogy eltűnt a mulatozók térképéről. Hála az égnek sikerült egy lelkes pincetulajdonos családra lelni, akik szívesen láttak vendégül bennünket. A pincében, két sor hordó között felállított asztalon saját készítésű pogácsák, sajt, alma és olajbogyók vártak ránk. A szemfülesek az asztal körül helyezkedtek el, a rutinosak a boroskancsókhoz közel. Hat különböző bort kóstoltunk, érzékeink nagy örömére. Közben sok érdekes történetet hallottunk a pincesorról, a miskolci borkultúráról, és a család múltjáról is. Jól elmulattunk az időt, már jócskán fél11 után vettünk búcsút vendéglátóinktól.


Ezután következett egy vidám hangulatú, ám de annál fárasztóbb séta fel a hegytetőre, az Avasi kilátóhoz. A csúcsra érve csodálatos éjszakai panoráma tárult elénk, ami sokunk figyelmét ejtette rabul. Miskolc két hegy (na jó.. domb) közé, a völgybe épült, hosszan elnyúló utcákkal. Az ezeket szegélyező fénypontok messze a Bükk lábáig elnyúltak, így megtörve az éjszaka sötétjét. Varázslatos látvány. Szívesen tennék róla kép illusztrációt, ezt azonban jobb személyesen látni. A kilátó után hazafelé vettük az irányt, tekintettel a várhatóan hosszú és fárasztó szombatra.

Másnap mindenki üdén és kipihenten ébredt, így reggel 10kor már el is indultunk Lillafüred felé. Az erdei kisvasúttal döcögtünk fel a hegyre, ami ismét csak jó választásnak bizonyult. Az állomástól elsétáltunk a libegőhöz, és bár nem így terveztük, de Pali ötletére a hegygerincen átmentünk Fehér-kőre.


Ez egy Lillafüred felé magasodó, kiálló sziklaszirt, ahonnan csodálatos panoráma tárul az arra járók elé. Most sem volt másképp. A szemben hullámzó hegyvonulatok déli oldala már élénkzöld színben tündökölt, míg az északi, kevesebb napfényt és meleget kapó lejtőkön csak itt-ott, elszórtan zöldellett egy-két fa. Ahogy a csúcsra értünk, az addig hol borongós, hol derűs idő is úgy döntött, hogy megjutalmaz, és meleg napsugarakkal borít minket. Van egy jellegzetes illata az ilyen sziklás, zöldülő bükki szirteknek, így a páratlan látvány és madárcsicsergés mellé még az orrunk is kapott az élénk ingerekből. Ha a korgó gyomraink nem sürgettek volna minket, talán estig ott ülünk. A hegyről lefelé eléggé szabadon értelmeztük a turistajelzéseket, ott jöttünk ahol tudtunk. Hol egymásba kapaszkodva, hol a fákat ölelgetve két fékevesztett rohanás pihenőjében.


Habár a méltán híres Garadnai Pisztrángtelep még zárva van, egy jó sült pisztrángot azért csak sikerült találnunk. Ez itt amolyan tájjellegű étel. A késői ebéd után elsétáltunk a Palotaszálló mellett található függőkertbe, hogy megnézzük az ország legnagyobb vízesését. Páran be is másztunk alá. Meséltem néhány érdekességet is a Palotaszálló történetéből, mint például hogyan nézték a ’20-as években erődítménynek az épülő függőkertet a csehszlovák kémek, hogyan lógott meg testőrei elől és pálinkázott be Hruscsov ’64-ben a bükki szénégetőkkel, és vajon mi célból üzemelhetett a Szikla nevű titkos katonai „ojjektum” szemben a szállóval. Közben úgy elszaladt az idő, hogy már sem a cseppkőbarlangokra, sem a Hámori-tó felfedezésére, sem az Őskohóra nem maradt időnk. (Nem is beszélve a közelben lévő többi látnivalóról.) Elindultunk hát a Diósgyőri várhoz, ám sajnos már azt is zárva találtunk. Helyette elnyaltunk egy fagyit a vár tőszomszédságában található, országos hírű fagyizóban, bámésztunk egy kicsit a vár előtti téren, aztán néhány közös fotó után a vártól is búcsút vettünk.


Útban hazafelé meglátogattunk még egy kézműves sörfőzdét is, hogy feltankoljunk  különleges gyümölcsös sörökből. Szándékunkban állt némi iszogatás után belenézni a miskolci éjszakába, de a hosszú és fárasztó nap után csak néhányunknak maradt rá ereje. Cserébe viszont igen csak emlékezetes történetbe keveredtünk…

Vasárnap délelőtt városnéző séta volt a program. Miközben róttuk a belváros utcáit, próbáltam érdekes történetekkel színesíteni az amúgy is változatos városképet. Volt szó az ’56-os eseményekről, a több száz éve sújtó Bató-átokról, a város alatt húzódó titkos vasúti járatokról és még számtalan helyi érdekességről. Lett volna még mit mesélni és megnézni, de az idő és a korgó gyomrok ismét megsürgettek minket. A déli harangszó a Palacsintaházban talált minket, ami a város egyik legkülönlegesebb étterme: minden főétel palacsinta felhasználásával készül. Számtalan, különlegesebbnél különlegesebb ételköltemény várt ránk, így igazán nehéz volt a választás. Szerencsére az asztalunk mindkét végére kerültek vállalkozó szellemű fogyasztók, akik lelkesen bepuszilták a megmaradt, vagy nem ízlő palacsintákat. Teli gyomorral és elégedetten távoztunk.


Ezután már csak egy fagyi és a búcsúzás maradt hátra. Az ölelések és mosolygó arcok valamiért azt súgták nekünk, hogy bár először hoztunk tető alá egy ilyen hétvégét, jól sikerült, mindenki nagyon jól érezte magát. Ennél nagyobb elismerést pedig nem is kaphattunk volna.

Ez úton is szeretném megköszönni Dittának a rengeteg segítséget, Palinak és Rékának, hogy végig figyeltek a részletekre és segítettek mindent egyben tartani, és végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni Tari kisasszonynak, hogy bíztatott a hétvége összehozására. Ha Ő nem veti fel, ez a három nap nem (vagy nem most) valósul meg.

Rengeteg tapasztalatot szereztünk a szervezésből, többek között arra is fény derült, hogy azért számít, hogy 1.7 vagy 3km-t sétálunk. :) Ezekből tanulva hozzuk majd össze a második felvonást. Mert hogy lesz második felvonás! Legyen hát nyugodt, aki most nem tudott velünk tartani, csak a miskolci látnivalók ⅓-áról maradt le.

mador


2017-04-28 10:09:48 - yurma
1 hozzászólás
https://flow.polar.com/training/analysis/1274645894 a linkre kattintva meg lehet nézni a szimbati túra útvanalát
1