"Az is fontos, hogy néha kimenjünk és felnézzünk a csillagos égre. Ezek a csillagképek olyan belső kódokat ébresztenek fel bennünk, hogy még ha nem is tudod, hogy mit jelent egy csillagkép, ha kimész és fölnézel, már akkor kinyílnak ezek a tudatunkba ültetett kódok."

Ami bent, az kint. Ahogy fent, úgy lent. E frappáns mondást is adhatnánk címként a Zentai Anna asztrozófus hölggyel készült beszélgetésnek.

(Asztrozófia= csillagbölcsesség. Jelenleg hivatalosan el nem ismert, ennek ellenére évezredekre visszanyúló tudományág. A csillagok és égitestek bölcsességére, azok általános üzeneteire épít.)

Anna többek között szót ejt a szerelmi élet és a "Nagy Ő" szükségességéről és sorsszerűségéről, hogy miként teremthetjük meg életünkben e lényegi tényezőket, később pedig szó kerül arról is, hogy miért lényeges megvizsgálnunk földi fogantatásunk idejét, miért fontos, hogy mely korban születtünk. Ezen kívül teljesebb, átfogóbb képet kaphatunk itteni életünk "játékszabályairól", és feltételezhető misszióinkról, illetve számos egyéb, az életünkben láthatatlan, mégis domináns jelleggel bíró misztériumról is tájékozódhatunk.

A kérdések minősége fokozatosan csigázza az olvasói hangulatot:

Lehetséges lenne, hogy meg van írva a csillagokban a szerelmi életünk?
Mondhatnám, hogy igen, de azt is, hogy nem, hiszen ez azért egy kicsit összetettebb dolog. Hogy ki a társunk és kik életünk legfőbb szereplői, az már eleve le van osztva; a lélek úgy születik le, hogy ezeket a karmikus szerződéseket ő már megkötötte. Amikor a lélek beleszületik földi testébe, akkor a belső isteni szikra, az a lélekrész, ami az Isteni Egységből ered, a szívcsakrába költözik. Ezért van, hogy ott, a szív tájékán érezzük a belső hívásokat, amelyek életünk során gyakran olyan intenzíven tapasztalhatók. Ez az isteni szikra megsúgja, hogy ki az, akivel dolgunk van, ahogy azt is, hogy ki az igaz társunk. Az egy lélekcsaládba tartozó lelkek felismerik egymást – igaziból azonban csak egy létezik.


Mindenkinek van igazija, aki vele egyidőben született le?
Akkor van olyanod, amikor tudod azt, hogy vágysz arra, hogy megtaláld az igazit. Akkor azért vágysz rá, mert érzed, hogy ő van valahol, s mert eleve úgy jöttél, azzal az érzettel, azzal a hívással. De vannak olyanok – jelenleg a világban ez a kisebbik rész – akiknél nincs ilyen. Most az adott inkarnációban nincs dolguk nekik azzal, hogy az igazit megtalálják, viszont ebben az esetben az illető tudja magáról, hogy erre nincs is hívása; nincs is igénye arra, hogy megtalálja a társát.

Honnan tudhatja az egyén, hogy osztottak -e neki lapot ebben az inkarnációban, azaz, létezik -e az igazi társa?
Pontosan onnan, hogy hallja a belső hívást vagy sem. Ezt az asztrológiai képlet nem mutatja, hiába megy el akárkihez, egy külső ember nem fogja tudni neki megmondani, hogy kivel van dolga, és egyáltalán, mi az ő útja, mert az egy belső kódként működik. Ha úgy vesszük, az egész életnek az a lényege, hogy ezeket a belső kódokat érezzük, tudjuk, egyfajta belső bizonyosságként, miután leszületünk egy anyagi, materiális világba, ahol az anyag és a lélek össze van kapcsolódva. Ezt mutatja szépen az Ikrek csillagkép is: a halandó és halhatatlan összekapcsolódott ebben a poláris földi világban. A belső hívások ritkán azonosak a racionális anyagi valósággal, ezeket nekünk, magunknak kell kidolgoznunk, anyagba ültetnünk, megteremtenünk. Ez a dolgunk, a feladatunk, hogy ezeket a belső hívásokat tudjuk, merjük követni, minden félelem, minden hitetlenség vagy külső hatás ellenére. Hogy vállaljuk azt az utat, amit magunkénak érzünk.

Az asztrozófiában mégiscsak a csillagok kerülnek középpontba; annak van jelentősége, hogy valaki milyen csillagjegy alatt születik?
Tudom, hogy a köztudatban így él, de tegyük tisztába a dolgot: nincs olyan, hogy csillagjegy. Ez egy téves fogalom. Vannak a csillagképek, amik fent vannak az égbolton, ezekben ott csillog fény. És vannak a zodiákus jelek vagy állatövi jelek, amelyek viszont az emberek által elnevezett rendszerben vannak. A csillagképeket a Jóisten tette oda az égre, mint egy nagy könyvet, amiből kiolvashatsz bármit. Az, hogy milyen napjegy alatt születtél, az egésznek egy nagyon picike része; fontos, de csak egy kis része. Mindenki, aki megszületik ere a Földre, beleszületik egy adott kozmikus térbe. Amikor a születésed pillanatában – arról a helyről és abban az időben – megnézed az égbolt csillagábráját, az maga az asztroszkóp képlet. Ebben a csillagképek is benne vannak: az összes bolygó, az összes csillagkép, az összes jegy. Az, hogy ezek közül a nap melyik körciklusba kerül, az egy része az egésznek. Kérdésedre válaszolva: igen, számít ilyen szempontból, hogy mikor születtél.

Mi a lényege a születési képletnek?
Ez úgy működik, hogy te már a köztes létben, az életek között, a leszületésed között nagyjából meghatároztál magadnak egy életutat, tudod, mi a küldetésed, mit szeretnél megélni. Ezekhez kiválasztod azt az energetikai teret és azt a családot, azt a helyet, ami neked a megéléshez a lehető legjobb lesz. Ez azt jelenti, hogy egyetlen leszületés időpontja és egyetlen horoszkóp képlet sem véletlen. Neked pont arra az energetikai rendszerre van szükséged, amivel a küldetésedet, a vállalt feladataidat végig tudod vinni, hogy ezt az életet, amit most élsz, azt ki tudd teljesíteni. Ennek alapján teljesen érvényét veszti az a megállapítás, hogy valaki úgymond rossz csillagzat alatt született – mert ilyen nem létezik. A lélek egy magasabb szellemi szinten kiválasztotta, azt ne akarjuk felülírni a tudatunkban.


És ezt miért felejtjük el, mire ideérünk? Ez valami furcsa játékszabály?
Ha előre elmondanák neked az érettségi megoldásokat, lenne értelme?

Jogos…És a szerelem vonatkozásában az lényeges, hogy a születésem helyét és időpontját miért oda arra a napra tettem, és hogy miért ezeket a szülőket választottam?
Ezek lényegi dolgok. Én úgy gondolom, hogy nem véletlenül csapunk ekkora felhajtást a szerelem körül. A leszületések lényegi dolga, hogy a szerelemben meg tudjuk élni az isteni minőséget, az isteni érzést és élményt. Leginkább, vagy csak abban lehet megélni a társaddal, az egyesüléssel a “minden egy” élményt.

De csak az igazi társammal vagy más nagy szerelemmel is?
Igen, az igazi társaddal. A többi szerelem is lehet szép és jó, de az ember érzi, hogy valamiért nem tökéletes; hogy nem igazi, nincs meg az a fajta minőség, amit keres. Ezért vannak a válások, a futókalandok, mert mindegyikben azt az élményt és minőséget keresi az ember, amit csak az igazi társával tud megélni.

De az sem normális, hogy az ember mindig csak keresgéljen. Egy idő után már kiábrándító lehet a sok kudarcélmény. Mit javasolsz azoknak, akik többszöri keresgélés után sem “találták” meg az igazit?
Lehet, ez tök közhelyes dolog, de akkor is igaz: ahhoz, hogy az igazi társadat megtaláld, és ő tényleg stabilan ott is legyen melletted, ahhoz egy dolgot kell tenned: saját magadon dolgozni. Őt nem kell keresni mert amíg te nem vagy készen, addig nem jön. Akkor lesz melletted az igazi, amikor te magad is igazivá válsz. Amíg te nem vagy kész, de keresel, jöhetnek az életedbe partnerek – én ezeket úgy szoktam hívni, hogy irányjelző, útmutató emberek – akik mutatják, hogy merre igen és merre ne menj, de addig úgysem jön az igazi amíg te azzá nem dolgozod magadat. Belül kell a változásnak megtörténnie, ami majd kitükröződik. Mert ugye a tükörképet, a külvilágot soha nem tudod megváltoztatni. Ez a társkapcsolatban látható a legtisztábban.

Miután a két lélek felismeri egymást, van olyan dolog – akár a kommunikációban, viselkedésben vagy felkészülést illetően – amit fontosnak tartasz kiemelni?
Az a legfontosabb talán, hogy bízzunk a belső hívásokban, a belső érzetekben, ami segít, amikor racionális alapon akarnánk megmagyarázni magunknak valakivel kapcsolatban, hogy igen, ő az igazi és boldog vagyok, hogy megtaláltam. Közben a lélek állandóan hív és szól, hogy valami nem stimmel. Fontos, hogy merjük ezeket a belső hívásokat követni, mert az egész külvilág azon dolgozik, hogy valahogy eltérítsen a helyes útról. És ez a legnagyobb feladat és lecke szerintem, hogy az ember magához visszataláljon.

A születési képletek is fontos tényezők az igazi megtalálása, az összeillőség szempontjából?
Az igazi társadnál nem számítanak ezek a dolgok. A születési képleted az egy energetika, amit fölvettél, míg a lélek, aki beleszületik a testbe, az is egy másik dolog. A képletben nem látszik, hogy milyen lélek van mögötte, tehát, az sem látszik, hogy neked ki a társad. Én úgy gondolom, hogy nincs benne a képletben, hogy nekem ki az igazi, mert az egy belső lelki érzet. Az egy biztos tudat, hogy amikor vele találkozom, a szemébe nézek – mert ugye a szem a lélek tükre – akkor én érzem, hogy ő a másik felem. De ugyanúgy érzem azt is, hogy nem ő az, csak bele akarom látni. Ha az ember igazán őszinte önmagával, akkor ezeket mind tudja. És amikor az igazi társaddal kapcsolódsz, az egy olyan biztos belső tudat, hogy egyáltalán nem is nyúlsz az asztrológiához, mert tudod, hogy ő az – akárki akármit mond. Aztán lehet, hogy eddig el kell jutnod, mert az is lehetséges, hogy hónapokon éveken akár évtizedeken keresztül nem hiszed el, hogy ő, mert te nem állsz készen arra, hogy elhidd.


Tehát minden a saját magunk megismerésével kezdődik. És mit tud nekem segíteni az asztrozófia vagy asztrológia?
Amikor az asztrológiát, az égi jelöléseket nézed, akkor azt láthatod, hogy éppen milyen időminőségben vagy, minek van itt az ideje. Ugyanis, amit magamban emberként megélek a belső világomban, az ugyanaz mint ami kint van.

De ez kollektíven hat? Hiszen nincs személyre szabva, amit különböző oldalakon olvashatunk.
Ha általánosan nézem, akkor igen, de természetesen megvan ennek a személyes vonatkozása is. Mindenkinek az egyéni képletéhez is kapcsolódnak az aktuális csillagállások, amelyek megélése egyénenként is más és más. De amit odafönt látsz, az valahol egy kozmikus üzenet arról, hogy mi történik, mi a háttere és értelme az egésznek, hogy hova vezet, mit lehet belőle kihozni. De ha valakinek fokozottabb az érzékelése, aki egy kicsit nyitottabb spirituálisan, annak nem kell asztrológia ahhoz, hogy érezze az időminőséget, az tudja, hogy éppen minek van itt az ideje, mert eleve ráérzékel. Azt figyeltem meg, hogy minél inkább követem a csillagállásokat, annál inkább ráhangolódok és velük együtt tudok mozogni. Ezáltal harmonikusabb az érzelmi életem és a lelki világom. Rend, harmónia és béke van az életemben.

Amire más is vágyik, gondolom, szoktak segítséget kérni tőled ebben is.
Én azt látom, hogy a legtöbb ember nagyon is jól tudja belül, hogy ő mire hivatott, milyen képességei vannak, hogy hol a helye, mivel és kivel van dolga, csak megerősítés kell neki. Meg az, hogy valaki rámutasson arra, hogy minden erőt és lehetőséget megkapott mindezekhez. Gyakran szoktak azt is kérdezni, hogy mi az, amit még fel kellene venniük, mit kellene még tanulniuk. Én azt látom, hogy az embereknek leginkább nem felvenni, hanem letenni kellene “csomagokat”. Annyi mindent cipelünk fölöslegesen, amik blokkolhatnak és akadályozhatnak. Azért nem jönnek sokszor össze vágyott dolgok az életünkben mert valójában öntudatlanul is gátat szabunk nekik. És amikor ezeket kitisztítjuk, magunk mögött hagyjuk, akkor már nincs akadálya annak, hogy mindaz a szép dolog, amire vágyunk, megérkezzenek az életünkbe.

Miközben ezeket mondtad, eszembe jutott napjaink egyik leggyakrabban használt szava: a tudatosság. Ez milyen szinten és hol kapcsolódik ehhez az egészhez?
Először is kérdés, hogy mi a tudatosság. Sokszor halljuk, hogy legyél pozitív! De akkor ugye a másik oldalt is szem előtt kell tartani, amibe a racionalitást is sokszor belekeverik. Én azt látom, az embereknek nehezen megy az, hogy elhiggyék, amire a legjobban vágynak, az megtörténhet. De igazából mindennek, ami történik velük, annak értelme, célja van. Mégpedig az, hogy nekik a legjobb legyen. A tudatosság szerintem ebben is fontos. Jó, ha tudatában vagyunk annak, hogy semmi nem véletlen, és mindennek az értelmét, a magasabb összefüggését kell keresni. Azt is jó lenne meglátni, hogy mindez hova összpontosul.


Ez viszont egyfajta életszemléletet és hitet kíván, nem?
És bizalmat a gondviselésben, hogy ő megad nekünk ebben az életben mindent, amire igazán vágyunk: a társat, a számunkra legmegfelelőbb hívatást, a testünknek, lelkünknek és szellemünknek szükséges minden dolgot. Amikor már annyira erős a hited, akkor már nem csak hiszel, hanem tudsz. Ezek a nem látható nem kézzel fogható dolgok, amik ott vannak bennünk.


Hogy kell elképzelni a Te munkádat, amikor készíted a csillagüzeneteket? Mivel vizsgálod őket? Csillagvizsgálóval, teleszkóppal?
Manapság már az asztrológusok rendelkezésére áll az efemerida és olyan csillagászati programok, eszközök, amivel átláthatjuk az égboltot, az egész rendszert. Én úgy szoktam, hogy hetente vagy kéthetente egyszer leülök, és beírogatom szépen a naptárba, hogy éppen milyen érintettségeim vannak. Ha meg az általános előrejelzéseket írom – amit a csoportomnak is megtanítom, hogy a saját életükben is tudják művelni – előveszem az efemeridát és megnézem, hogy az égitestek milyen utat tesznek meg egy nap alatt, és pontosan megnézem a csillagos égen, hogy annak melyik szakasza áll együtt a csillaggal, illetve egymással milyen szöget képeznek, és elkezdek hangolódni. Igyekszem megtalálni a lenti megéléseket a fentiekhez, ugyanakkor, ha előrejelzést készítek, akkor csupán hangolódás kérdése. Az is fontos, hogy néha kimenjünk és felnézzünk a csillagos égre. Ezek a csillagképek olyan belső kódokat ébresztenek fel bennünk, hogy még ha nem is tudod, hogy mit jelent egy csillagkép, ha kimész és fölnézel, már akkor kinyílnak ezek a tudatunkba ültetett kódok.

Volt már olyan, hogy a csillagok megsúgták neked, hogy fontos találkozás várható az életedben?
A legutóbbi élményem, tapasztalásom az pont egy olyan dolog volt, hogy hónapokkal előre láttam, hogy van egy bizonyos pont az életemben, egy konkrét időszak, amikor egy nagy irányváltás egy sorsfordulat jön az életembe. Ilyenkor próbálja az ember magának racionálisan kimagyarázni, hogy az biztos nem jó, nem pontos a képlet, biztos más van, de amikor odaértem abba az időszakba, akkor tényleg megtörtént (éppen egy pozitív változás volt). Számomra is egy plusz adalék élmény, hogy mennyire működik, amivel foglalkozom. Az egész asztrozófia is egy nagy szerelem! Ezek a csillagképek konkrétan lejönnek hozzánk nap mint nap. Látom, érzékelem, ahogy feltűnik egy-egy jelkép, szimbólum formájában, vagy ahogy konkrétan megtestesül. Évek óta figyelem magamnak a tranzitokat és az egyéb állásokat, napi szinten vannak hasonló tapasztalásaim.

Mégis, inkább elfogadottabb a dolgok racionális és tudatos megközelítése. Így van ez a kapcsolatok működésével is; mondhatni, használati kézikönyvet kaphatunk arra, hogyan viselkedjünk egy jól működő párkapcsolatban.
Igen, és ez nagyon elviszi az embereket, akik nagyon vevők erre. Hiszen, a legmélyebb hívás egyesülni és boldogan élni- amire rengeteg gyakorlati tanács van. Csak lehet, hogy valahol meg a lélek veszik el.

Ahhoz azért nagyon erősnek kell lennie egy embernek, hogy ne hallja meg a máshogy gondolkodó – jelen esetben a racionális – nagyobb tömeg hangját, akik néha még furcsán is nézhetnek arra, aki a lélek nagyságát emlegeti.
Ezen mindannyian keresztülmegyünk. Gondoljunk csak bele, hogy miután leszületünk egy tiszta gyermeki létbe, eleve lehozunk magunkkal mindent; tudjuk, hogy mire vagyunk hivatottak, hogy mi a dolgunk, milyen minőségben létezünk. De jönnek először a szülők, aztán az ovi, a suli, jönnek a külső hatások, a barátok, a párkapcsolat, és mire nagyjából az életünk feléhez érünk, gyakran olyan nagyon eltávolodtunk attól a minőségtől, olyan sok hatás ért minket, hogy a belső kódokat teljesen lezártuk magunkban. Pedig ezt a gyermeki minőséget kellene újra felfedezni és visszapörgetni magunkban, hogy miért is jöttünk. Mert ezek ott vannak és működnek a rétegek alatt.

Ha már a gyermekeknél tartunk: örök kérdés a gyereknevelésnél, hogy mikor és meddig szólhatunk bele a gyermek életébe? Mint mindenben, ebben is jönnek mennek a trendek, de mivel az ember a legjobbat akarja a gyermekének…
Erre mondják azt, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve…

Mégis, mivel teszünk jót neki? Tudatossággal? Vagy egyszerűen csak a szeretettel? Vagy használunk szakkönyveket? Azokban is olvasni jó dolgokat. De hol van az a határ szerinted, ahol és amikor bele kell szólni az életükbe?
Én azt látom, hogy a legnagyobb probléma az szokott lenni, hogy annyira jót akarnak a szülők a gyereküknek, hogy olyan védőburokkal veszik körbe, annyira megkímélik úgymond minden rossztól meg nehézségtől, hogy a gyerek nem kapja meg azokat a szükséges “kiképzésket”, élményeket, amitől ő kijárhatná saját útját. Ezzel sokszor azt a tapasztalást veszik el tőle, amit meg kell járnia, hogy ő valahova megérkezzen. De nincs megérkezés, ha az utat elveszik tőle… Néha nehéz, de anyaként engedni kell, hogy a gyerek megkapjon bizonyos pofonokat – persze bizonyos határig. Jó, ha tudunk elvonatkoztatni, ha tudjuk, hogy hol van ez a bizonyos határ. Elég a biztos támogatás, a védelem, ha tényleg nagy a baj. De a saját, személyes tapasztalásaitól nem kéne megóvni a gyereket.

Ez olyan, mintha egy párkapcsolatról is beszéltél volna, mert ott ugyanez van, nem?
Pontosan. Pedig nem tudsz kívülről hatni a másikra. Nagyon sok nő mégis ezt próbálja, sokszor erőszakkal, és pont az ellenkezőjét éri el. Így a párja nem fejlődik, hanem még inkább visszalép tőle, mert annyira erőltetve érzi magát. Ez ugyanolyan, mint a tojás esete: kívülről nem tudod feltörni, vagy ha igen, akkor sérül vagy meghal bent az élet. Akkor tud megszületni valami új, az élet, amikor megérik, készen áll rá.


Forrás: afuzet.hu

Továbbá meleg szívvel ajánlom Zentai Anna Facebook és hivatalos weboldalát

ARiES