Rovat: Hírek - 0

Miközben naponta sulykolják belénk mind külföldön, mind belföldön, hogy nekünk így meg úgy kéne követni Európát, az európai normát, illetve hogyan kell "európai módon" kezelni bizonyos helyzeteket, immáron egy olasz kutató is érdekes dolgokra bukkant.

Michelangelo Naddeo-nak korábban a germán rúnákról is jelent meg tudományos munkája, azonban miután egyre mélyebbre ásott az európai "mix" rétegeit visszafejtvén, nem a frankokhoz vagy az angolszászokhoz, hanem hozzánk jutott el. Nyolc nyelven beszél, és kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy az ősi magyarok már a bronzkori Európában is hagytak bizonyos nyomokat, amit más népek nem mondhatnak el magukról. A Krisztus előtti második évezredben aztán őseink kelet felé vették az irányt, és onnan tértek vissza az itt maradókhoz az általunk ma "honfoglalásként" tanult időszakban.


 

"...– Az indoeurópai nemzetek valószínűleg megrökönyödéssel fogadják még a gondolatát is annak, hogy megkérdőjelezi közös történelmünket. Hogyan jutott el addig a gondolatig, ami valószínűleg meghökkenti majd hazánk lakóit? Nemsokára megjelenő könyvében ugyanis nem kevesebbet állít, mint hogy mi lennénk Európa őshonos nemzete…

– A Honfoglalás… a magyarok visszatérése európai hazájukba című könyvemben mintegy ötven olyan kulturális markert soroltam fel, melyek Közép-Európából KözépÁzsiába „vándoroltak”, majd visszatértek a magyarokkal a honfoglalás idején. Ezek közül kiválasztottam kettőt, a művészetet és a vallást, majd további kutatásokat végeztem régészeti leletek tanulmányozásával. Több ezer olyan képet gyűjtöttem össze régészeti leletekről, amelyek bizonyítják, hogy számos, indoeurópaiak előtti motívum és szakrális szimbólum a kalkolitikumi-bronzkori Kárpát-medencéből és környékéről származott, majd a korai bronzkorban az általam Agglutiniának elnevezett területen is elterjedt. A bronzkor közepén ezek a szimbólumok végig fennmaradtak Pannóniában, a korszak végén pedig ismét elterjedtek Magna Pannonia területén. Ugyanezeket a motívumokat és szakrális szimbólumokat találták meg az Altaj hegységi Pazyrikben, melyek az időszámításunk előtti első évezred elejéről származnak. Később a Tarim-medencébe „vándoroltak”, végül pedig a honfoglalás idején visszatértek a Kárpát-medencébe. Más szóval a Kárpát-medencében talált bronzkori régészeti leletek azonosak vagy nagyon hasonlóak a Tarim-medencében Stein Aurél által talált leletekkel, illetve a Kárpát-medencében feltárt későbbi, honfoglalás kori leletekkel. Ezenkívül jómagam is készítettem Magyarországon és egyéb helyeken több tucat fotót olyan szimbólumokról és alakzatokról, amelyek bronzkori szakrális szimbólumok voltak, és amelyeket a mai napig használnak modern épületek díszítésében, noha már elveszítették ősi, szakrális jelentésüket.

 

– Tehát ezek az ábrázolási formák a mai napig élőként jelennek meg a művészetünkben?

– Még a Szent Koronán is található tizennyolc olyan, pogánynak tartott szimbólum, melyek a bronzkori Pannóniától a Tarimmedencén át a honfoglalás kori Magyarországig nyomon követhetők. A honfoglalás idején a magyarok ugyanazzal a szimbolikus művészettel és ugyanazzal az anyaistennővel tértek vissza a Kárpát-medencébe, mint amilyet korábban, a bronzkori Európában használtak, az anyaistennőt szülés közben ábrázolva. Ezek azok az úgynevezett híres magyar „tulipánok”, melyek Magyarországon mindenhol megtalálhatók. Egy olyan bronzkori mintából alakultak ki, amely a várandós anyaistennő szimbolikus ábrázolása volt. Az etruszk művészet már jóval azelőtt ezeket a tulipánmotívumokat használta, hogy a tulipán megjelent volna Európában. Az idők során, ahogy elvesztette szent emlékét, úgy változott át liliommá az európai kultúrában mind az egykori etruszkok, mind az amoricaiak – Anjouk – egykori tulipánja. Noha nem tudatosan, de az etruszkok, a magyarok és az ainuk leszármazottai is, illetve Közép-Ázsia legtöbb népcsoportja a mai napig ugyanabban a formában ábrázolják az anyaistennőt díszítőmotívumként. Ennek alapján pedig ki lehet jelenteni, hogy a magyarok kulturális DNS-e öt évezreden át változatlan maradt!"

(http://reikitanar.gportal.hu nyomán)

Cs187

2012. 02. 01.

csabi187