Rovat: Hírek - 0

Nem kérdezünk, nincs is felelet, csak pár mondat, mely olyan szerepben tetszeleg, mintha valaki mondani akarna valamit.

Csakhogy nincs, ki mondja, de a sorok mégis megszületnek, az igény szüli őket. A ki nem mondott szó, a néma belső hang, mely nem találja útját szívedből, kavargó elmédhez. Ezért vannak-e sorok. Mielőtt belekezdenénk, előtte nyisd ki szívedet, engedd meg magadnak, hogy a végtelen szeretete beléd áramoljon, hogy érezhesd önnön magadat. Engedd meg magadnak, hogy a létezés, mint anya a gyermekét átöleljen. Ahhoz, hogy megértsd az írást, nem igazán a szöveg a fontos, hanem saját magad és a te érzéseid miközben olvasol. Az ember érzékei nagyon kifinomultak és kellő éberséggel, bármiben érezheti annak igazát. legyen így érezd, meg hogy amit olvasol, az mit hordoz számodra.


Utóbbi pár írásom utáni hullámokat figyelvén halad ez az írás. Bennem is életre kel a kérdés, hogy amiről írok, azt elfogadjátok, vagy nem hiszitek, vagy egyszerűen nem érdekel benneteket. Ennyire rendben lenne és ennyire egyetértünk a dolgokban? Nem adódik egy kérdés sem, de még csak cáfolat, vagy bárkinek bármi kérdése? Célt téveszthettem, mert nem tényeket szeretnék közölni, azaz nem a hagyományos értelemben. Tények abban a tekintetben, hogy amikor írtam annak tekinthetők és mivel az ember nem igen tudja futóhomokja béklyóit levetni ezért most is aktuálisak, de ettől gondolnám, én, ez kérdéseket eredményezhetne? Az is elképzelhető, hogy nem is kéne, írjak, hisz minek? A válasz hullámokból nem igen derül ki, hogy ettől ti elgondolkodtok, vagy csak épp olvastatok valamit, ami megint csak valami új elmélet nektek. Végtére is mire föl van most ez a mozgalom? Tudjuk mi az a mozgalom? Az én tömörített eszenciám szerint az, hogy mi, te és én vagyunk, azok, akik ezt alkotjuk, azaz, mi vagyunk a mozgalom. Ehhez nem kell semmi, csak némi kalandvágy. Mert ez egy kaland, kaland önmagunk felkutatására és visszaszerzésére. Veszett mód jól műveli az egó a világot, mert bizony mondom, megcsalatkozunk, és még ha irányunk a nemes út felé is halad, mégis el-el alszunk és akaratlanul is ösvényeket választunk. Az elégedetlenséged vagyok magaddal szemben. A lábad vagyok, aki faron billent téged!

Olyan mondatokkal riogatnak minket, mint, hogy "egyszer élünk" és ezek, talán a legveszélyesebbek. Azon egyszerű oknál fogva, mert élsz és a halált és az elmúlást féled. Persze mondhatsz bármit, nekem mindegy, becsaphatod magad, de ezt a hangzatos kis utasítást milliók követik és eme eszme oltárán követik el azon életmódot, melybe beletörik a bicskájuk. Mindent átélni, mindent megcsinálni, amit lehet határtalanul és ész nélkül. Mint a sofőr nélkül száguldó autó. De miért is kell, hogy ez így legyen? Egyszerű, megkapod, a sorszámod és az azonosítód, neved és személyi számodat. Ahogy ezt elfogadod, máris aláírtad a múlandóságodat és beleegyeztél, hogy meghaltál. Ezzel kezdetét veszi az anyagi lét korlátlan "fogyasztása". Űzöl mindent, mint a vadász a vadat. Megteremtik benned a vágyakat, minden olyan iránt, amihez igaz önvalódnak köze sincsen. A hamis éned, vagyis az egód, aki ebben az "egyszer élek" világban próbál minden lehetőt megélni, ugyanannyira éretlen és kölyök marad. Ezért látom én rajtatok, hogy ti az életeteket szeretitek, nem pedig az életet. El vagy telítődve az életeddel, miközben magából az életből nem látsz semmit. Pár röpke magadon kívüli pillanatot leszámítva. Tengernyi kacat vesz körül, drága ruhákba jársz, márkás dolgokban, amire azt mondják jobb, mint a másik kacat és te csupán azért képes vagy megvenni, mert kevesebbnek érzed magad ha nincs neked is meg a legújabb, csillogó villogó bizgentyűd. A madarak csicsergéséből, a szél olykor simogató és máskor tépdeső karjaiból, az eső cseppjeiből a bőrödön, a szíved dobbanásából, pedig semmit nem élsz meg. Ami minél közelebb van hozzád, az annál értéktelenebb számodra, ha valamit megszerzel, már nem is olyan értékes, mint ameddig nem volt meg neked. Ezek a fantomharcok, mind-mind egy irányba zajlik és a keresés mögött egy örök erő munkálkodik.

Olyan precízen és olyan pontossággal, hogy csupán egy röpke pillanattól, amit éberen töltenél, a "barátaidból" megtudnál mindent, amitől már e sorokat el se kéne, olvasd. De te babusgatod magad, ragasztgatod a szilánkokat, a repedéseket. Látod a társaidat és elnevezed őket havernak, barátnak, szereted, vagy éppen utálod őket, de sosem ismersz magadra. Pedig ők ezért vannak, hogy valamit mutassanak neked, bennük kellene, meglásd magadat. Ezért nevezik tükörnek a másik embert, mert visszatükrözi azt, akivel szemben áll. Persze kényelmesebb a másikat elfogadni olyannak, hogy ő ilyen, meg olyan és valami kép alakul ki tőle, pedig ő még csak ott sincs a megfejtésben. Ezért mondom, hogy nem vagy éber. Te alszol, szépen kifejezve. Másként mondva, már most halott vagy. Halott, aki élőhalott módjára végig hörögi, morogja, bukdácsolja az "életét". Természetesen ez egy önként vállalt halál. Ha Jézus beszélne nektek, csupa leprást és nyomorékot említene és bizony sok feltámasztásra váró Lázár kolléga is van közöttünk. Valószínűleg ebben a formában sok is lehet és egyben kevés is, amit mondani szeretnék. Egy részt, mert nem ülsz itt mellettem és én nem a saját hangommal, a számmal, mondom neked és nem tudom éreztetni veled azt, amiről igazán, beszélek. Az írás sajnos arra késztethet téged, hogy rólam is gondolj valamit, elképzelsz valahogy, ami nem úgy van. felruházhatsz mindenféle mentális képpel, de az nem én leszek, csupán elszalasztod azt, ami neked szól. Nekünk magunknak kell, lépdeljünk előre és felfelé.

Kesneme

törölt felhasználó