Rovat: Hírek - 0

Oly sok mindenről, hisszük a jót, még többről reméljük. Kellemetlen, mikor olyan dolgot, "támad" valaki az életünkben, ami "fontos" szerepet tölt be számunkra.

Mi mást is tehetnénk, mikor hazugságokba nevelnek, azaz kényszerítenek bele minket.


A jó hír, hogy van másként, lehet változtatni. Persze ehhez hozzájár, hogy akkor, nem ismernek el és nem is helyeslik. Lehet, hogy egyedül is maradsz, idővel mégis ebből születik meg, az új ismeretséged, azok közt, akik már nem a régi elavult rozsdás és haszontalan dolgokhoz ragaszkodnak.

Egy fiatalember, aki kikerül az iskolában, már az általánosban, megkapja a programozást arra, hogy versengeni kell, a jobb helyért. A továbbtanulásról, dönteni, nem olyan egyszerű, mert van egyszer az amit szeretne, zsigerileg, a kisember, van amit a szülők esetleg, a tanárok, javasolnak, jöhet még, a pályaválasztási tanácsadás is, ami befolyásolhat. Végül, ott köt ki a diák, ahova mások rakják. Ha apuci ügyvéd volt, hát ajánlatos, folytatni a családi "hagyományt". Ha orvos, hát legyen a csemete is orvos. A gyermek véleménye nem is igazán számít, mert ha előáll egy olyannal, ami szüleiknek, nem tetszik, akkor elmarasztalják, saját lényét. A ráhatás a legtöbbször erősebb, még ha nem is szembetűnő.

A versengési láz, a teljesítmény orientáció, az ambíció olyannyira, a húsává vérévé válik, a diáknak, hogy maga is "katonájává" válik, a rendszernek. Önkéntes zsoldosság ez, kérdések nélkül. A szájak elhitetik, hogy tanulás nélkül, nem viheted semmire, a papír a fontos, nem a gyakorlati tudás. Az elvárás a priori, nem az amit bensőd súg neked. Lehet, orvos lett belőled, végzed becsülettel a munkád, mégis nagyobb élvezett találsz a dokumentálásba, abban hogy írhatsz a betegről, mert már ifjú korodban is az írás érdekelt, de a kecsegtető stabil jövőkép és szüleid unszolása, elsorvasztotta benne a legfontosabbat. Megnyomorítottak, mert szárnyak helyett, azokat levágták, megcsonkították.

Az egyetemre kerülve, a tudás megszerzésének illúziójával kecsegtetve, végkép kiölik, belőled a legfontosabbat, a kétkedést és kérdezést. A tudás helyett, megölök, az intenzitásodat, megkapod a sablon válaszokat, mások, gondolatait, végkép beidomítanak, hogy ne is ébredjen, benned a szikra. Az, amit ma tudásként bélyegeznek, amit az egyetemek osztanak, kb. 2500-3000Ft-ot érnek. Azon egyszerű okból, mert kb. ennyi egy éves tagsági a könyvtárba, ahol, elolvashatsz és memorizálhatsz mindent. A jelen egyetemek, nem fejlődtek a korral. Elavultak, a nyíló tudat ellenségei. Mégis mit tehetnél, mert ugye, mihez kezdhetnél a világban nélküle. Nos, önmagadnak lenni, nem mérhető anyagi javakban, nem mérhető díjakban. Aki mer önmaga lenni, ugyan mit veszthetne? Itt csak nyerni lehet. Lehet, nem leszel politikus, sem bármi hangzatos „manager”, viszont, valami olyan minőségi változásod lesz, ami biztosítja neked az életedben, amire szükséged van. Sokat ártanak, azzal, hogy nem hagynak magadnak lenned, persze ez teljesen tudatos lefogás, hiszen, könnyebb birkákkal, mint oroszlánokkal. Amit te tudásnak, tartasz, csupán, színes, cicomás, nehéz kövek, láncokkal, rád kötve. A sok tudástól, nem tudsz felemelkedni, leszíjaznak, eltompítanak. Akárcsak az agarakat, megfuttatnak, a szaladó nyúllal, ami nem is igazi. Te még mindig futsz, a meglebegtetett ígéret után.

Az ember, mire kikerül a felsőoktatásból, már eléri életének, 7 éves ciklusainak, majdnem, vagy bőven a 4. szakaszát. Amikor is már a forradalmár, nem forradalmár. A biztonságot kívánja, a Status Quo-t. Gondolod, véletlen, hogy olyan sokáig lekötnek, tanulással? Ugyan, dehogy. Biztos lehetsz, benne, hogy akik ezeket, szabályozzák, ezt jól tudják. Nem beszélve, hogy az egyetemen, nem szerezhetsz élettapasztalatot, mert mire már kikerülsz, azokra sem vágysz túlzottan. Úgy tűnhet, sok mindent megéltél, ami való igaz, csakhogy falak között, bármennyire is szabadnak érezted, magad, nem voltál. Kaptál egy tág ketrecet, de az attól még ketrec. A sokat látott ember, nem feltétlenül bölcs is, hiszen, ha nem vagy jelen, akkor bár megéled és elraktározod az eseményeket, de te csak átzuhansz mindazon. Ne aggódj, nem vagy egyedül, ezzel mind sorstársak vagytok, akik még hisznek ezekben, az intézményekben.

Ó ha mostanra még bírod, akkor örülök, mert legalább esélyt adsz magadnak. A meglátásom ellenére, tudom, hogy az egyetem, az elképzelés maga hibátlan. Az egyetem, és vagy a közép illetve általános iskola is csak eszköz valamihez. A megfelelő oktatási programmal, bizony valóban embereket készíthetnének fel az életre, nem pedig, bio-robotokat, ömlesztenének ki magukból. Az eszköz, rendben van, a használata beteg. lejárt a szavatossága, és bűzlik. Ezt nem kell különösebben taglalni, hisz aki nem vak és süket, az látja, milyen hírek jönnek az oktatás tájáról és ne gondolja senki, hogy ezek kirívó példák, ezek azok a jelek, melyeket NEM AKARUNK tudomásul venni. Amennyiben záros határidőn belül érdemi változás nem áll be akkor, mint ha a test egy része beteg lesz a többit is magával viszi az enyészetbe.

Nem az a fontos, hogy igazgató, vagy menő ügyvéd, vagy egyéb külsőleg sikeresnek tűnő, de belül szenvedő és nyomorult ember váljon belőled. Lehetsz te takarító, vagy ablakmosó, vagy újságos, vagy bármi, látszólag alantas, mégis fontos beosztású ember. A lényeg, hogy amit csinálsz, azt totálisan csináld, legyél ott a folyamatnak, ne teherként, gondolj rá, hanem érezd annak ami. Ha szereted, amit csinálsz, legen az mások által elfogadott, vagy lenézett, nem számít, ha te boldog vagy akkor nem számít, ki mit gondol, mert te önmagad vagy. Ahhoz meg nem státusz kell, nem a szülőid megteremtette élet maradványait kell felélned. Hanem a magad megteremtette lehetőséget kell teljeségében megélned. Ha nem vagy képes, magadnak kikaparni a gesztenyét, ha másokra szorulsz, az azt jelenti nem vagy elég érett. Ne a másét akard, hanem a te jogosultságodat az életedhez, a saját életedhez. A lehetőséget nem tudják elvenni és ez az, ami reményt adhat mindenkinek, hogy bár mekkora is a sötétség, már egy szikrányi fény is megtöri azt.

A kiút az, ha felvállalod a lényedet, ha mersz kérdezni, ha a te akaratodat, megvalósítod, még ha egymagadnak is kell maradnod. Kérlek, engedd meg kedves olvasó, hogy pár gondolatban meséljek egy fiúról, aki 15 éves, éppen egy középiskolába jár, ahol, olyan személyek veszik körül, akik már többször sikertelenül vették az oktatás lépcsőit. Köztük ül, tanulna, bár már az általánosban is érezte, hogy ez nem megy ki semmi jóra. Ez a középiskola nem az, amit szeretett volna, nem az amiben bármi jövőt látna, csak kellet választanija, mert előírás a tanulás. Történetünk, évekkel ezelőtt játszódik, a korhatár még 16 éve, ami iskolakötelesség.

A fiú útjába kerül a lehetőség, a vágy a máshogyanra, megteremtette a helyzetet, hogy másként is lehet, rátalál arra, ami igazán érdekli, dolgozni kezd, oly annyira, hogy a suli helyett azt választja. Mire 16 lesz, már a nyakán a sok bürokrata, édesanya mégis segíti, mert fia szándékait tiszteli és szereti őt. A fiú meri eltépni a láncokat és megannyi szempár szúrós tekintetével dacol, mégis boldog. Felvállalta magát, felvállalta a szárnyakat, igaz ügyetlen, de szárnyalni vágyik. Az évek során, buktatókkal, de egyre csak gyarapodik, tanul attól a tanítótól, ki nem látható mégis mindig jelen lévő. Tíz év telt el az óta, nem lett diplomás, még csak értté sem nyilvánították, az lett aki. A létezés, nem méri semmiben, csak is önnön magadban, mert ezt nyerheted, ezt hiszem, tudom és vallom is, mert ez a fiú én vagyok, a butább a butánál, a kisebb a kissebnél, de egyre csak boldog.

Legyen az irány előre és felfelé!
 

Kesneme

törölt felhasználó