Felhívás a 6. MFT résztvevőihöz

 

 Jövő hét szombat, vasárnap találkozhatunk újra

 

Kedves jelen-lévők! Igen. Szeretem ezt a kifejezést, mert sokszor úgy érzem sok-sok jelet adunk egymás számára az életben - és ahogy az évek során történt, Andival mi is füstjeleket adtunk nektek, hogy "van ilyen is a világon", amit Magyar Földre Tábornak hívnak. 

 

Kedves jelen-lévők!

8 év rádiózás után most én voltam egy műsor vendége, bár csak telefonon keresztül, de ez egy-két felbukkanó hanghibától eltekintve nem is lényeges.

 

Még egy hónap van hátra és útjára indul a VI. Magyar Földre Tábor. Öt nap távol a várostól, munkától, mókuskeréktől, öt nap mely lehetőséget ad új barátok, emberek, kapcsolatok megismerésére. Rengeteg program, élmény vár rátok idén is, amit kár lenne elszalasztani.

 

Kedves jelen-lévők! Görbe Roland barátom már nagyban szervezi a tavaszi FankaDeli turné ügyes-bajos dolgait, de plakátunk még nincsen! Szóval szeretném ha photoshoppot ragadnátok!

 

Ahogy már említettem mostanában egy párszor a fórumban, lesz nekünk egy gyalogtúránk sátrazással egybekötve.

Az úticél Bakonybél, az időpont pedig: 2014.01.25.

 

Kedves jelen-lévők!
Megpróbálom összefoglalni, hogy mik azok a dolgok melyek a faállítás környékén várnak ránk, illetve a közelmúltban történtek, de talán még nem jutottak el mindenhova.

 

Az idő bizony nem áll meg, csak lépdel tovább, át az emberen, ha épp úgy van. Így hát érdemes a lépést felvenni, s haladni. Haladni a változással, ami örök.

 

Drága barátaim!

Ismét éjnek évadján jutok ide a gép elé. Már, hogy írjak ide valamit.

 

Üdv újra drágáim,

jövő szombaton (10.05.) ismét számolhattok egy kis energialökettel a Pilisben, már amennyiben eljöttök. Újfent a múltkori helyen, a múltkori habitussal, a múltkori szellemiség jegyében.

 

Bármelyik Magyar Földre táboról is legyen szó, az utolsó nap után minden résztvevő érezhetett egy tátongó űrt a szívében, valaminek a hiányát, ami az "emberek világában" nincs jelen, és a következő táborig vezető egy év várakozás súlyát.

 

Reppelsz, énekelsz, zenélsz? Úgy érzed, a művészeted több mint tehetség, szív és jelentés is van mögötte? Akkor szerepelj a Magyar Földre Válogatás 2-n!

 

Kedves táborozók!
Azokhoz szólunk most, akik bármilyen formában készítettek fotót vagy videót az 5. Magyar Földre táborban, és még nem juttatták el hozzánk!

 


Fotók a fellépésről

 


Letölthetők!

 

Az nemrég megjelent első Válogatással útjára indult valami, amiben a mozgalom és környezete egy új reményt csillantott meg a hazai "underground" (overground?) zenében. Ezt szeretnénk onnan folytatni, ahol abbahagytuk!

 

Drágáim! Sólák Kristóf barátunk jóvoltából a hétvégén (08.10-08.11) leszabadulunk a Pilisbe, mégpedig egy igen különleges helyre.

 


Friss letöltések!

 


Letölthetőek!

 

Kedves jelen-lévők! A szokott módon néhány pontban szeretném összefoglalni azokat a dolgokat, melyek mostanában történnek, hogy az amúgy sokszor döcögős információáramlást megpróbáljuk olajozottabbá tenni.