Nyolcadszor fut végig a Fénylánc a világon az év legsötétebb napján, december 21.-én. A kedves barátainkat és olvasóinkat ismét egy hús-vér közös égi eseményre szeretnénk meghívni. Idén először a Magyar Földre baráti társaság szervezésében Normafán is lesz tűzgyújtás, az ezzel kapcsolatos információkat szedtük össze az alábbi cikkünkben.

 

Varga-Bíró Tamás facebookos bejegyzése következik a László Petra üggyel kapcsolatban. A témát Tamás alaposan körüljárja, sok szempontot megvizsgál, de leginkább kivár. Egy ilyen láthatóan jól felfújt esemény ugyanis sosem teljesen az, mint aminek látszik!

 

Kedves hallgatók! Azt hiszem mondhatom, hogy jó szokásom, hiszen minden évben próbálok kedveskedni valamivel év végén nektek, akik megtiszteltek az eredeti lemezek beszerzésével. Idén minden korábbinál "értelmesebb" és sok lehetőséget rejtő "akcióval" szeretném támogatni a karácsonyfák alatti világot.

 

A Karácsony közeledtével mindig megszaporodnak azok a segítségkérések, mely a rászoruló gyerekek, a beteg gyerekek dolgát hivatott segíteni.  Nem mondom, hogy jó ez így, mert ettől még egész évben nincs megoldva a helyzetük, de talán a segítség, a szeretet és egy kis figyelmesség jobban átsegíti őket is ezen a lelkileg nem túl könnyű időszakon.

 

A történet eleje 2015 nyarán kezdődik, amikor felmondtam az akkori munkahelyemen. Nem éreztem jól magam, elegem lett abból, hogy a legtöbb helyen csak egy rabszolgát láttak bennem. Nem volt fejlődési lehetőség sem, ami számomra nagyon fontos tényező (maximum a munkáltató számára kedvező módon, hogy még több profitot termeljek számukra, ne is menjünk bele…).

 

A világszinten ismert Kassai Lajosról forgatott film előzetesei megérkeztek. Egy igazán gyönyörű témát feldolgozó film készült, egy élő legendával, egy igazi Teremtéssel! Reméljük éledezik már az a szellemiség, ami annyira rég kiveszett belőlünk. Ajánlom szíves figyelmetekbe ezt a két filmelőzetest, a hidegrázás garantált!

 

Minden évben felmerül az igény egy közös szilveszterezésre, viszont eddig mindig megmaradt a szavak szintjén. Idén ez másként lesz, egy egész napos együttléttel készülünk. Ennek az együttlétnek lesz része egy disznóvágás, egy kis nevetés, egy kis retró buli, na meg "kőkemény" munka.

 

Az éjjel megérkezett FankaDeli Mikulása és hozott ajándékul egy videoklipet Feri készülődő új lemezéről, a Felhőtérképről.

 

Az alábbi írás egy 1903-as Magyar Paizs nevű folyóiratból származik. Döbbenetes, hogy a Magyar Tudományos Akadémia "magyarságát" és "tudományosságát" már akkoriban is megkérdőjelezték. A történelem nagy mese, de amit a korabeli újságokban olvasgathatunk, az sokszor felülírja bennünk az eddig megszerzett "tudást". 

 

Voltál már valakivel úgy, hogy se vele, se nélküle? Éppen most élsz egy ilyen fejezetet az életedben? Ha magadra ismertél, szeretettel ajánlom figyelmedbe ezt az "egyperces" novellát.

 

Útjára indul tehát az MFLP. Korábban már itt bemutattuk az ízelítőt, ismertettük az album elkészülésében résztvevőket és egy rövid kérdezz-felelek játékot is játszottunk az 5 előadóval, akik nevezetesen: Pit, José, FankaDeli, Dev és Justice. Továbbiakban az előrendelésről és a "sima" rendelésről adjuk közre az adatokat.

 

Ha azt az egyszerű elméletet követjük, hogy a korszerű technikák előtt, amelyekkel próbálják a különböző történelmi korokat meghatározni, csak úgy maradhatott fent a történelmünk, hogy az idős a fiatalnak átadta, amit az őseitől hallott, akkor bizony el lehet gondolkozni, hogy 1896-ban miért írt egy Szabolcs megyei Főbíró ilyen könnyfakasztóan szép, szeretetteljes szöveget a Magyarságról. 

 

Kedves Szövetségesek, Kedves Támogatóink, követőink! Megtörtént második kitelepülésünk, folytatva a megkezdett munkát, most Nagykanizsán láttunk vendégül napi 100-130 katonát november 20-21-én. Azon belül is a volt Határőr laktanyában lettünk elszállásolva, a határ mentén szolgálatot teljesítő katonákkal együtt.

 

Jelen írásomban néhány gondolatot szeretnék megosztani a kedves olvasóval a nemrégiben kirobbant húspánik kapcsán. Több furcsaságot is felfedezni véltem a témában, és szeretnék helyre tenni néhány, a sajtóban közölt pontatlanságot.

 

Csontváry Kosztka Tivadar - Az öreg halász című képe megdöbbentő részleteket rejt. Első látásra nincs semmi feltűnő a képen, csak ha jobban szemügyre vesszük, akkor tűnik fel a képen látható öregember aszimmetriája. Ha ugyanis a festmény bal oldalát tükrözzük, egy teljesen új, önmagában tökéletes képet kapunk. És ugyanez történik, ha a jobb oldalával tesszük ezt.

 

Nem tudom, kell-e nekem hozzátenni bármit a lenti videókhoz. Úgy tapasztalom, hogy sokan vagyunk a „húsmizéria” megítélésének különböző fázisaiban. Van aki hamar, akár egyik-pillanatról a másikra, ilyen-olyan őt ért hatásnak köszönhetően mondja azt, hogy ő innentől ebből az „energiából” nem kér. Van akinek évek kellenek, hogy egyáltalán foglalkoztassa a téma, de változtatni nem tud, vagy nem akar. Van, aki hallani sem akar arról, hogy ő valaha is vega, vagy vegán legyen.

 

Elmondom nektek pár mondatban, hogy nekem mit ad ez az egész, és miért megyek minden hétvégén, amikor tehetem, avagy éppen miért kelek fel még a Nap előtt, hogy láthassam, ahogyan Ő felkel.

 

2015 márciusában a WHO szakirányú szervezete - az IARC - az ember számára valószínűleg rákkeltő anyagok osztályába sorolta a glifozátot. Az alábbi cikkben a glifozáttal szennyezett tamponok, kötszerek, és ezek esetleges egészségügyi hatásaival kapcsolatos témában kettő, viszonylag friss kutatási eredménnyel szeretném megismertetni az olvasókat.

 

Van egy igen sokrétű kis gyógynövényünk, amiről méltánytalanul keveset tudunk. Vidámságot hozó narancssárga virágai sokszor ott díszelegnek a kertekben, de csak kevesen tudják, hogy milyen varázserő lapul a szírmokban. Nem más ő, mint a körömvirág, népi nevein: borongóvirág, gyűrűvirág, kerti peremér, sárgarózsa, tűzvirág, kenyérbélvirág.

 

Ritka adomány a sorstól, mikor saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg eleink bölcsességének és kulturális lenyomatának egy-egy szegmensét. Ehhez segít minket ismét hozzá Grandpierre Attila és a Vágtázó Csodaszarvas.

 

Itt van november 1-je, ebben az időszakban minden "becsületes" médium felszólal a nyugatról betörő Halloween-kultusz ellen. Mivel mi nem szeretjük az egy helyben toporgást, ezért kicsit eltérünk ettől. Jöjjön egy kis mentális takarítás.