Wisconsini, spanyol és francia kutatók tanulmányai arról számolnak be, hogy megtalálták az intenzív éber tudatosság meditációt követő időszakban, szervezetünkben zajló specifikus molekuláris változások első bizonyítékát.

 

Kedves jelen-lévők! Görbe Roland barátom már nagyban szervezi a tavaszi FankaDeli turné ügyes-bajos dolgait, de plakátunk még nincsen! Szóval szeretném ha photoshoppot ragadnátok!

 

Ahogy már említettem mostanában egy párszor a fórumban, lesz nekünk egy gyalogtúránk sátrazással egybekötve.

Az úticél Bakonybél, az időpont pedig: 2014.01.25.

 

Kedves barátaim!
Én magam sajnos kimaradtam a néptáncból mint olyan. Persze azt mondják sosincs késő, és valóban próbálok néha pótolni. Nem véletlenül van táncház a Magyar Földre Táborban is. 

 

Kiszivárogtatott dokumentumok azt mutatják amit mindig is sejtettünk: az NSA (National Security Agency, az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal) tudomásunk nélkül bekapcsolhatja iPhone-jaink mikrofonját és kameráját.

 

Putyin: A mai nyugati mocskos civilizáció felülmúlja az ókori Róma züllött társadalmát. Vlagyimir Putyin a közelmúltban fejtette ki nézeteit arról az euro-atlanti hatásról, amely a keresztény európai gyökerek határát próbálja ezoterikus megközelítéssel kelet felé tolni.

 

Kedves olvasó!

A legtöbb város főterén láthattuk anno Pajor Tamást az akkor úgynevezett Ámen zenekar énekeseként. Olvasóink legtöbbje valószínűleg nem is tudja kiről van szó, pedig ő egy fontos lenyomatát képezi társadalmunknak.

 

Kedves barátaim! Elkészült hát a sokat emlegetett Álmodtam című dal klipje, a ti szereplésetekkel, a ti szervezésetekben.

 

Nem titok, hogy "mozgalmunk" egyik fő fókuszpontja a zene. Magában "zenéről" beszélni üres frázis, mivel már annyi és olyan ellentétes dolgot értenek e szó alatt, hogy az ember menekülne.

 

Hatodszor fut végig a Fénylánc a világban az év legsötétebb napján. Hat a hatás, a hatalom száma, de ki érdemli meg a hatalmat egy szétesett, mindenre méltatlan világban?

 

Az ősi hagyományokban a nemi érintkezés magasztos dolog volt. Manapság már ez is fura számunkra. De még furább, ha az indiai vagy a taoista világ erotikus képeit nézegetjük. Szinte alig találni olyat, ahol a férfi teljes súlyával ráfekszik a nőre, leteperi, mint birkózó az ellenfelét, és valósággal megerőszakolja.

 

Kedves jelen-lévők!
Megpróbálom összefoglalni, hogy mik azok a dolgok melyek a faállítás környékén várnak ránk, illetve a közelmúltban történtek, de talán még nem jutottak el mindenhova.

 

A "polgári engedetlenség" hallatán a legtöbbünkben egy negatív érzelmi kapcsoló old ki. De mégis, mondd meg, mit árul el rólunk az engedelmességünk? Matt Damon idéz Howard Zinntől.

 

A meditálóktól a menedzserekig sokan alkalmaznak egy pozitív gondolkodásnak nevezett technikát. Ezek az emberek megpróbálják az önmagukkal, másokkal és a létezéssel kapcsolatos bomlasztó gondolataikat és berögződéseiket pozitívokra változtatni...

 

Egy egészen elképesztő vizuális mű készül a magyar lovasíjászat atyjáról és világcsúcstartójáról, Kassai Lajosról.

 

"Sziasztok, Kyle vagyok az Adni Filmstúdiótól. Ma Salt Lake City-be jöttünk. Kicsit több szerencsénk volt az életben mint másoknak, szóval ma 100 dollárokat fogunk adni hajléktalan embereknek."

 

A Rainbow Gathering közösségben a fényképeket soha nem engedélyezték. Ám most Benoit Paillé betekintést nyerhetett a zárt kollektíva életébe. Ez egy olyan nomád csoport, amelynek saját hippi törvényei vannak: a szeretet, a harmónia, a béke, a szabadság és a bolygó gondozása.

 

Holnap, azaz pénteken FankaDeli és Ismerős Arcok koncert lesz Kecskeméten a TEKÁ-ban. Egy különleges estére számíthattok, hisz hallhatjátok élőben az „Ennyi” című közös dalt is. Az este FankaDeli koncertjével indul, amit az Ismerős Arcok műsora követ.

 

A tudás és az eszközök mennyisége, minősége lehetővé tenné egy decentralizált csoportokból álló, virágzó gazdaságot. Viszont ezek terjesztése szűkös és korlátozott, a jelenlegi helyzetünk pedig ennek eredménye. A nyílt forráskódú gazdálkodás pontosan erre nyújt gyógyírt.

 

Elkészültek az "Egy térkép a szívhez" című album kézzel fogható példányai. Aki esetleg nem töltötte le korábban, az továbbolvasva bele tud hallgatni a lemez ízelítőjébe!

 

A rák rettenetesen sok embert öl meg minden egyes nap, akkor amikor egyáltalán nem kellene, hogy így legyen. Amerikai adatokat tudunk, 2013-ban 580.350 ember halt meg eddig rákban az USA-ban, legalábbis az American Cancer Society szerint.